Miskolc – Kinevezéssel indult az év a miskolci Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.-nél, ahol januártól a gyárigazgatói teendőket Fükő László, a vállalat egyik korábbi osztályvezetője vette át. Az új gyárigazgató Ansgar Lengeling munkáját segíti, aki a Home&Garden üzletág gyártási elnökhelyettese és egyben a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója marad.
Fükő László jól ismeri a Boscht, ahol 2000-től lát el különböző pozíciókat. Pályafutását minőségbiztosítási mérnökként kezdte a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, két évvel később már minőségbiztosítási csoportvezető volt a miskolci kéziszerszámgyárban. Szakmai karriere során számos pozíciót töltött be a minőségbiztosítás területén a németországi Sebnitzben, és a miskolci kéziszerszámgyárban több területen. 2012-ben átnyergelt az autóiparba: osztályvezető és értékáram menedzser lett a szintén miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. elektromos meghajtások üzletágán. 2014-től újra a professzionális kéziszerszámokért felelt, mint osztályvezető és értékáram menedzser.
„Vezetőként az egyik legfontosabb feladatomnak tartom a munkatársak fejlesztését és a bennük rejlő lehetőségek felszínre emelését. Karrierem építése során nagyon sok tréning, coaching és mentoring támogatást kaptam a Boschtól. Ezért én is nagy hangsúlyt fordítok arra, hogy a kollégáim szakmai és karrierfejlődése biztosított legyen, ugyanis ez nemcsak az ő, hanem a vállalat érdeke is. Mindenkinek megpróbáljuk megtalálni azt a feladatkört, ahol a legjobban teljesít és meg tudja mutatni, hogy milyen képességei vannak. A munkatársaknak élvezniük kell azt, amit csinálnak. Csak így tudják elérni a legjobb eredményt” – mondta el az új gyárigazgató.
A miskolci kéziszerszámgyár
A Bosch elektromos kéziszerszám üzletága 14 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Kelet-Európa felé terjeszkedik, Miskolcon 2003-ban indult meg a termelés. A gyártási darabszámok évről évre emelkedtek, 2015 őszén készült el a 75 milliomodik kéziszerszám, a helyi fejlesztésű Ixo akkumulátoros csavarhúzó, mely a világ egyik legkeresettebb kéziszerszáma
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2014-es üzleti évben a hazánkban 9 leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 825 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 183 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2015. április 1-jén 10 500 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. 2014-ben megközelítőleg 360 000 munkatárssal (2015. április 1-jén) 49 milliárd euró árbevételt ért el*. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2014-ben világszerte mintegy 4600 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megoldásokat alkosson a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu
*A 2014-es árbevételi adatok nem tartalmazzák az azóta már teljes átvételre került korábbi vegyes vállalatok, a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH (jelenleg BSH Hausgeräte GmbH) és a ZF Lenksysteme GmbH (jelenleg Robert Bosch Automotive Steering GmbH) adatait.