Budapest – az idei „Év befektetője” ünnepségén a Robert Bosch Kft. lett „Az év munkahelyteremtő vállalata”. A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Daniel Koriothnak, a magyarországi Bosch csoport vezetőjének és Oliver Schatznak, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetőjének.
A Robert Bosch Kft.-nél az autóipari fejlesztési tevékenység 2000-ben mindössze öt munkavállalóval kezdődött. 2005-ben alakult meg hivatalosan a Budapesti Fejlesztési Központ, amely ma a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, emellett fontos szerepet játszik a jövő alakításában, az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében. A Robert Bosch Kft.-nél ma összesen több mint 3200 fő dolgozik, közülük 2800 munkavállaló közvetlenül a fejlesztési központban. Ezzel az autóipari mérnökök számát tekintve a budapesti a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszíne.
„Vitathatatlan és szükségszerű a budapesti fejlesztő csapat létszámának hatalmas léptékű növekedése. Ami azonban ennél is kiemelkedőbb, az a minőség és a szaktudás. Budapesten az elmúlt csaknem húsz évben olyan kompetencia- és tudástranszfert építettünk fel, ami biztosítja, hogy a magyarországi Bosch élen járjon a jövőt alakító technológiák megalkotásában” – nyilatkozta a díjátadón Daniel Korioth. „Ehhez elengedhetetlen munkatársaink kiemelkedő szaktudása, a kreativitás és az innovatív gondolkodás támogatásának érdekében pedig felelős munkaadóként minőségi munkahelyeket kell teremtenünk.” – tette hozzá Oliver Schatz.
A Robert Bosch Kft. 2018-ban jelentette be, hogy 37 milliárd forint értékű beruházás keretében 2021-ig tovább bővíti budapesti központját. A tervek szerint az újabb bővítés első fázisában elkészülő épületegyüttes 1800 munkavállaló befogadására lesz alkalmas.
A 2005-ben alapított Év Befektetője díjakkal a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Befektetési Ügynökség több kategóriában díjazza azokat a vállalatokat, melyek az adott évi beruházási döntéseikkel és addigi elkötelezett magyarországi tevékenységükkel kiemelten járulnak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, hazánkban kilenc leányvállalattal rendelkező vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2017-es üzleti évben a Bosch csoport teljes árbevétele 1304 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 244 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2018. január 1-jén több mint 13 500 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 410 000 munkatársat foglalkoztat (2018. december 31-én) és az előzetes adatok alapján 77,9 milliárd euró árbevételt ért el 2018-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 69 500 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 125 telephelyen.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse