Miskolc – tegnap rendhagyó születésnapi ünnepség keretében gördült le a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárában az ötvenmilliomodik elkészült kéziszerszám. Az augusztus 23-án tartott rendezvényen a város polgármestere, Dr. Kriza Ákos az alkalomhoz illően különleges – a vállalat egyik női fejlesztőmérnöke által kézzel festett – matyómintás kéziszerszámot vehetett át a gyár munkatársaitól. A teljes egészében miskolci fejlesztésű PSR Select akkus csavarozó forradalmi újítás az elektromos kéziszerszámok világában. A Bosch miskolci gyárában született modell az első olyan akkus csavarozó, amely beépített, forgatható bittára révén mind a 12 legfontosabb standard bittel rendelkezik. A termék sorozatgyártása közel kétévnyi fejlesztés után, 2012 márciusában kezdődött meg; az ötlet egy tehetséges helyi mérnök fejéből pattant ki.
Az elkészült 50 milliomodik kéziszerszám a Bosch magyarországi tevékenységének meghatározó erejéről tanúskodik. A folyamatos fejlesztéseknek, és a magyar mérnökök szaktudásának, kreativitásának és hozzáállásának köszönhetően hazánk mára a globális Bosch-innováció egyik stratégiai bázisává vált. A világcég rendületlenül bővülő magyarországi tevékenységének egyik legfontosabb pillére a miskolci gyáregységben folyó munka. „A máris népszerű termék sikertörténete a Bosch és a város, sőt, a nagyvállalat és Magyarország gyümölcsöző együttműködését szimbolizálja. A világszerte keresett kéziszerszám éppen ezért a maga kézzelfogható valóságában tárja elénk azt a hatalmas potenciált, amely révén a világcég és Miskolc fejlődése immár elválaszthatatlanul összeforrt.” – hangsúlyozta köszöntő beszédében Ansgar Lengeling, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója.
A gyár a jövőben tovább kívánja erősíteni eddig is meghatározó szerepét a város életében. „Miskolc mindennapjait, egész arculatát ma már lehetetlen elképzelni a Bosch jelenléte nélkül. Ezért különösen örülök, hogy résztvevője lehettem e nagyszerű eseménynek, amely világosan megmutatta, hogy a vezető vállalat nem csupán újabb és újabb munkalehetőséget biztosít a miskolciaknak, de az innováció kiérlelt helyi modelljével példát is tudunk mutatni Magyarország egésze számára.” – emelte ki Kriza Ákos, Miskolc megyei jogú város polgármestere.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2011-es üzleti évben a hazánkban 10 leányvállalattal rendelkező cég teljes forgalma 508 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 134 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2011 végén 8000 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez kiterjedt kereskedő és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport, különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A gépjármű- és ipari technológia, valamint a fogyasztási cikkek és az épület-technológia terén több mint 300 000 munkatárssal 51,5 milliárd euró árbevételt ért el 2011-ben. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő mintegy 350 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2011-ben 4,2 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre, és világszerte több mint 4100 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch valamennyi termékével és szolgáltatásával úgy javítja az élet minőségét, hogy innovatív és hasznos megoldásokat kínál.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu