Stuttgart – Az előzetes adatok szerint a Bosch csoport árbevétele a cégcsoport története során 2015-ben először haladta meg a 70 milliárd eurót. A vállalat hozzávetőlegesen tíz százalékkal1 tudta növelni a bevételeit tavaly, és a nyereség is növekedett. A rendkívüli hatásokkal együtt a kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) nagysága mintegy öt milliárd euróra emelkedett. Az egyszeri és rendkívüli hatások miatti kiigazítás után a nyereség elérte a 4,5 milliárd eurót. A 6,5 százalékos üzemi eredmény meghaladja az előző évi értéket. A saját tőke arány stabil, a likviditás pedig továbbra is magas szintű annak ellenére, hogy a BSH Hausgeräte GmbH és a Robert Bosch Automotive Steering GmbH felvásárlása milliárdokba került. „Vállalatunk innovatív erejének köszönhetően 2015-ben egy kihívásokkal teli üzleti környezetben és több stagnáló piacon is sikerrel tudtuk folytatni a növekedési tendenciát. Ennek az üzleti sikernek az egyik fő hajtóerejét a hálózatba kapcsolt világhoz kidolgozott megoldások egyre nagyobb száma jelenti” – mondta Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke.
A Bosch a digitális átalakulás alakítója
A Bosch tevékenységének jelenlegi – esetenként az alapokig ható – átalakítója az internetes termékek köre, illetve azok hálózatba kapcsolása. A Bosch a világon az egyetlen olyan vállalat, amelyik az internetes termékek mindhárom szintjén aktív. A Bosch csoport olyan kulcstechnológiákat kínál, melyek biztosítják a hálózatba kapcsolhatóságot, például szenzorokat és szoftvereket, valamint ezek alapján új szolgáltatásokat is fejleszt. „Az érzékelők, a szoftverek és a szolgáltatások terén meglévő szakértelmünkkel alakítjuk a hálózatba kapcsolt világot és új üzleti lehetőségeket tárunk fel. A „digitális átalakulás” nem jelent fenyegetést. Valójában hatalmas lehetőséget látunk benne”– szögezte le Denner. A vállalat alig néhány hete jelentette be például, hogy belép az okos otthonok piacára. A Las Vegas-i CES során a Bosch első alkalommal mutatta be saját okos otthon rendszerét a nagyközönségnek.
2015-ös üzleti teljesítmény üzletágak szerint
A négy üzletág árbevétele változatosan alakult 2015-ben. Dr. Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja, egyben elnökhelyettese szerint „2015-ben számos területen tovább javítottuk pozíciónkat és versenyképességünket, valamint növeltük piaci részesedésünket”. Az előzetes számadatok szerint a globális járműgyártás szerény növekedése ellenére a Mobilitási megoldások üzletágnak sikerült az árbevételét jelentősen növelnie. 2015-ben az árbevétel összességében 41,7 milliárd euróra, vagyis 12 százalékkal emelkedett. Tavaly a Bosch legsikeresebb termékeit a benzin és gázolaj befecskendezési rendszerek, a vezetőtámogató rendszerek és az infotainment rendszerek jelentették. A Fogyasztási cikkek üzletág is stabil fejlődést könyvelhetett el: az előző évhez képest 9,3 százalékkal, 17,2 milliárd euróra nőtt árbevétele. Az ágazat legkelendőbb termékeit az akkumulátoros elektromos kéziszerszámok és a háztartási eszközök mint például a hálózatba kapcsolt tűzhelyek jelentették.
Az Energia- és épülettechnika üzletág rekordnak számító, a 2014-es értéket lényegesen meghaladó tizenegy százalékos növekedést produkált. Az üzletág 5,1 milliárd euró árbevételt ért el. A siker elsődleges tényezőit a szolgáltatások, a nagy infrastrukturális projektekhez készült biztonsági rendszerek és a hálózatba kapcsolt intelligens fűtési megoldások jelentették. Az Ipari technika üzletágat továbbra is érinti a globális gépipari gyengélkedés. Árbevétele így 1,7 százalékos visszaeséssel 6,6 milliárd euróra csökkent az előző évhez képest. 2015-ben a hajtás- és vezérléstechnika üzletágat további veszteségek érték a gépipari piac fontos szegmenseiben.
2015-ös üzleti teljesítmény régiók szerint
A Bosch európai üzleti tevékenysége bíztató fejlődést mutatott 2015-ben. A térség árbevétele lényegesen meghaladta a 2014. évi szintet: az előzetes számadatok szerint a Bosch 4,2 százalékkal, 37,5 milliárd euróra növelte árbevételét. Az árbevétel Németországban is jól alakult. Különösen meredeken nőtt az árbevétel Észak-Amerikában: a technológiák és szolgáltatások szállítójának árbevétele 24 százalékkal, 12,6 milliárd euróra emelkedett. Dél-Amerikában a helyzet továbbra is nehéz, ez a Bosch csoport árbevételének alakulásában ez is tükröződik. Az előzetes számadatok szerint a 2015. évi 1,4 milliárd eurós árbevétel 13 százalékkal maradt el az előző évi értéktől. Az Ázsia-csendes-óceáni térségben a Bosch árbevétele 16 százalékkal nőtt 19,1 milliárd euróra. A Bosch szerint Afrika hosszú távú lehetőséget jelent. 2015-ben a vállalat folytatta ottani tevékenységeinek bővítését.
Létszámnövekedés Európában, az Ázsia-csendes-óceáni térségben és az Egyesült Államokban
A 2015. december 31-i adatok szerint a Bosch világszerte mintegy 375 000 főt foglalkoztatott. Összességében a létszám 17 600 fővel nőtt 2015-ben. A legnagyobb növekedés Közép- és Kelet-Európában, Németországban, az Ázsia-csendes-óceáni térségben és az Egyesült Államokban történt. Főként informatikai szakemberekre volt szükség.
2016 – visszafogottan optimista kilátások
A Bosch a világgazdaság szerény mértékű, csupán 2,8 százalékos növekedésére számít 2016-ban. „Fel kell készülnünk a piacok erősebb ingadozására mind regionális szinten, mind egyes ágazatokban egyaránt” – jelentette ki Asenkerschbaumer. A geopolitikai helyzet 2016-ban is összetett marad, komoly bizonytalanságok mellett. A Bosch célja ettől függetlenül idén is a növekedési tendencia folytatása és a különböző piacoknál gyorsabb növekedés elérése. A vállalat hosszú távú életképességét biztosító hatalmas beruházások ellenére az eredmények és a nyereség értéke tovább javítandó.
Hálózatba kapcsolt megoldásokkal az egyszerűbb, könnyebb és jobb élet felé
A Bosch stratégiai célja az, hogy megoldásokat kínáljon a hálózatba kapcsolt mobilitás, a hálózatba kapcsolt gyártás, valamint a hálózatba kapcsolt energiarendszerek és épületek terén. A vállalat ezen a téren több új megoldást is piacra dobott 2015-ben. „A hálózatba kapcsolt technológia jelenti a kulcsot a jövő kihívásaihoz, mint amilyen az erőforrások szűkössége és az urbanizáció” – mondta Denner. Például egy intelligens, hálózatba kapcsolt épületben akár 40 százalékkal is csökkenthető a felhasznált energia mennyisége. 2020-ra a világon az összes háztartás 15 százaléka, azaz mintegy 230 millió háztartás lesz felszerelve okos otthon megoldásokkal. „A hálózatba kapcsolt technológia és rendszerek dolga az, hogy könnyű és egyéni működést biztosítson a felhasználóknak” – tette hozzá Denner. A Bosch okos otthon rendszer fejlesztése emiatt a felhasználói tapasztalatokra alapult. Az egyetlen platformot tartalmazó rendszer olyan eszközök intelligens hálózatba kapcsolását teszi lehetővé, mint a fűtés, a háztartási gépek, valamint a szórakoztató, a világítási és a biztonsági rendszerek. A hálózatba kapcsolt összes otthoni eszköz egyetlen alkalmazással működtethető okostelefonról vagy táblagépről.
A bevált területek erősségeire kell építeni, bátran ki kell lépni új területekre
„Jelenleg olyan ígéretes, új területekre lépünk ki, mint az intelligens otthonok és a hálózatba kapcsolt ipar, de emellett a hagyományos piacainkon is megragadunk minden lehetőséget” – mondta Denner. Ilyen lehetőséget jelent például a mobilitás villamosítása. 2015-ben az egyik legfontosabb felvásárlást a Seeo Inc. nevű amerikai akkumulátor-technológia startup cég felvásárlása jelentette. A Boschnak így most már rendelkezésére áll egy úttörő know-how a szilárd cellák terén. Denner véleménye szerint ezzel „a Bosch mindenképpen része lesz ennek a folyamatnak attól függetlenül, hogy az fejlődő vagy leépülő irányt vesz majd”. A Bosch a motorkerékpárok és haszongépjárművek szegmensében is nagy lehetőséget lát. A vállalat nemrégiben mindkét szegmens esetében célirányos üzleti egységeket hozott létre, hogy jobban szolgálja a piaci és vásárlói igényeket. Az automatizálás, a villamosítás és a hálózatba kapcsoltság – vagyis a három fő mobilitási trend – is hosszú távú hatást gyakorol a haszongépjárművekre és a motorkerékpárokra. A haszongépjárművek szegmensében az automatizálás egyre nagyobb szerepet játszik a balesetek számának csökkentésében. A motorkerékpárok befecskendezési rendszerei – a jelenleg elterjedt porlasztós rendszerekkel ellentétben – csökkentik az üzemanyag-fogyasztást, ezzel pedig nagyban hozzájárulnak az erőforrások megőrzéséhez, főként a fejlődő országokban.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése – dízelmotorok nélkül lehetetlen
Ezzel kapcsolatban Denner a dízel technológia fontosságát is kiemelte a globális felmelegedéssel összefüggő célkitűzések eléréséhez. „Csak dízellel lehetséges például az EU nagyratörő CO2 célkitűzéseinek az elérése.” A dízelüzemű járművek CO2 kibocsátása lényegesen kisebb, mint benzines társaiké. „A dízel a városi levegő minőségéről és részecsketartalmáról folyó vitákban is a megoldás, és nem a probléma részét jelenti” – szögezte le Denner. Hozzátette, hogy a korszerű szűrési technológiának köszönhetően a dízelüzemű járművek még csökkentik is a nagyvárosok levegőjének részecsketartalmát. „A dízelüzemű jármű tisztítja a levegőt.” Denner ismételten hangot adott meggyőződésének, miszerint a dízel erőátviteli rendszer tovább javítható. Elmondása szerint a Boschnak megvan a technológiája ahhoz, hogy a dízelmotorok nitrogénoxid-kibocsátását rendkívül alacsony szintre mérsékelje, akár valós, vezetési körülmények között is. „Fejlesztési célunk az, hogy a dízelmotorok ne csak a próbapadon, hanem az utakon is teljesítsék a hatályos szabványok előírásait” – folytatta. A Bosch egy ideje már kifejezetten támogatja egy reálisabb tesztciklus és az autók valós kibocsátásmérésének bevezetését. Denner szerint az is támogatandó, hogy a sorozatgyártású járművek rendszeres ellenőrzéseit független tesztintézetek végezzék.
Megjegyzés
A 2015. évi árbevétel és a korábban közölt 2014. évi 49 milliárd eurós összeg közötti különbség részben a BSH Hausgeräte GmbH és a Robert Bosch Automotive Steering GmbH teljes konszolidálásának eredménye. A szóban forgó növekedésből a konszolidálás önmagában 15 milliárd euró.
A Bosch csoport fontosabb adatai
2015-ös pénzügyi év – előzetes adatok
Az adatok (kerekített számok) milliárd euróban értendők |
2015 |
20142 |
Változás |
Árbevétel összesen |
70,6 |
64,2 |
9,9% |
|
|||
Az üzletágak árbevétele |
|||
Mobilitási megoldások |
41,7 |
37,2 |
12% |
Ipari technika |
6,6 |
6,7 |
-1,7% |
Fogyasztási cikkek (más tevékenységekkel együtt) |
17,2 |
15,7 |
9,3% |
Energia- és épülettechnika |
5,1 |
4,6 |
11% |
|
|||
Árbevétel a főbb régiókban |
|||
Európa |
37,5 |
36,0 |
4,2% |
Észak-Amerika (Mexikóval együtt) |
12,6 |
10,1 |
24% |
Dél-Amerika |
1,4 |
1,6 |
-13% |
Ázsia-csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) |
19,1 |
16,5 |
16% |
|
|||
Kutatási és fejlesztési ráfordítások |
6,3 |
5,6 |
12% |
Szabadalmi bejelentés (összes / munkanap) |
5 422 / 22 |
5 567 / 22 |
|
|
|||
Kamatfizetés és adózás előtti nyereség – EBIT az árbevétel százalékában |
5,0 7,0 |
3,7 5,8 |
|
Nyereség (egyszeri és rendkívüli hatások kiigazítása után), az árbevétel százalékában |
4,5 6,5 |
3,7 5,8 |
|
|
|||
Munkatársak száma |
2015. december 31-én |
Változás |
|
Bosch csoport |
375 000 |
17 600 |
|
Európa |
230 000 |
10 000 |
|
Amerika |
41 000 |
2 700 |
|
Ázsia-csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) |
104 000 |
4 900 |
|
|
|||
Munkatársak száma a kutatás-fejlesztés területén |
2015. december 31-én |
Változás |
|
Bosch csoport |
55 000 |
4 300 |
|
Európa |
31 600 |
2 100 |
|
Amerika |
2 800 |
100 |
|
Ázsia-csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) |
20 600 |
2 100 |
2A 2014. évi számadatok összehasonlítható alapon kerültek feltüntetésre, beleértve a Robert Bosch Automotive Steering GmbH és a BSH Hausgeräte GmbH adatait is.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte megközelítőleg 375 000 munkatársat foglalkoztat (2015. december 31-én). Az előzetes adatok alapján több mint 70 milliárd euró árbevételt ért el 2015-ben. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Ha értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítjuk, a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2015-ben világszerte mintegy 5400 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 92%-a a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu