Így fest egy üzleti út Londonba a nem is olyan távoli jövőben: utazónk éppen meglátja a repülőtérhez vezető lehajtót, amikor odahaza az ajtón becsönget a postás. Azonban az okosautó és az okosotthon együttműködésének köszönhetően ez nem probléma. Egy rövid videotelefonálás után az érintőképernyővel könnyedén beengedheti a postást. Következő állomás: a repülőtér parkolóháza. A parkolóhely-vadászat feladatát automatikusan átveszi és megoldja az automatizáltan közlekedő jármű, így eddigre utasunk már a csomagok ellenőrzésénél halad át a biztonsági kapun. A brit nagyvárosban a leszállás után pedig jelez is az okostelefon: „Torlódás az összes bevezetőúton.” Azonban egyből ajánl is alternatívát a taxi helyett, hiszen vonattal eljuthat a The Regent’s Parkig, ahol már várja az út hátralévő részére lefoglalt elektromos autó.
Ezt a jövőképet a hálózatba kapcsolt mobilitás korának egy elképzelt üzleti útjáról Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke vázolta fel a berlini Automobilwoche-kongresszuson. A Bosch első embere az egész iparágat érintő, mobilitási szolgáltatások felé irányuló átalakulás témájáról beszélt. Csupán 2017 és 2022 között világviszonylatban a várakozások szerint körülbelül évi 25 százalékkal nő a hálózatba kapcsolt mobilitási megoldások piaca. Alig néhány év múlva az autók a tárgyak internetének (internet of things, IoT) aktív elemeivé válnak, és kommunikálnak majd a többi hálózatba kapcsolt közlekedési eszközzel vagy akár az okosotthonnal is. „Hamarosan a múlté a jelenlegi formájában ismert autó” – mondta Volkmar Denner. „Ma a szállodai szobát foglalják az interneten, a jövőben azonban még a személyes mobilitási megoldásokat is ott rendelik majd.” Ehhez azonban az szükséges, hogy a magántulajdonú járművek a közösségi közlekedési eszközökkel, sőt a városok teljes infrastruktúrájával együtt egyetlen integrált rendszert képezzenek. „Néhány éven belül a mobilitás teljes mértékben hálózatba kapcsolttá válik” – jelentette ki Denner. Ma még a saját autó áll a középpontban, ám a következő években az úti cél elérésének legkényelmesebb módja kerül majd a fontossági lista elejére. Ennek lehetővé tételéhez három fejlesztési lépcső szükséges, amelyeket egyesével vázolt fel Volkmar Denner.
Első lépés: a hálózatba kapcsolás a kormány mögött kezdődik
Már ma sem nagyon találni olyan új autót Németországban, amelyik ne rendelkezne internetkapcsolattal. A valós idejű közlekedési adatokhoz, az eCall segélyhívó rendszerhez és a zenei adatfolyamokhoz mind szükséges az online szolgáltatások elérése. A vezetés hálózatba kapcsolását a Bosch két módon teszi lehetővé: egyrészről az okostelefon-integrációval, amellyel az alkalmazásokat a járműben biztonságosan használhatják a felhasználók. Másrészről pedig a fixen beépített kommunikációs modulokkal. A hálózatba kapcsolt járművek vezetői valós idejű adatokat nyújtó szolgáltatásokat használhatnak vagy a járműbe épített infotainment rendszerrel szórakoztató tartalmakat élvezhetnek adatfolyamok jóvoltából.
Ám a jövő autója az internetkapcsolatnak köszönhetően a zenei adatfolyamok lejátszásánál sokkal többre képes – személyes kísérővé válik. Az egyre nagyobb arányú automatizálás révén a vezető, amikor csak kedve tartja, utassá válhat. „Az otthon és az iroda mellett az autó a harmadik élettérré lép elő” – magyarázta Volkmar Denner.
Második: a mobilitást az autón túl is zökkenőmentesen hálózatba kapcsolják
A hálózatba kapcsolás nem áll meg a motorháztető alatt. Ugyanúgy elindul ez a folyamat a közösségi közlekedési eszközök esetében és az autómegosztó szolgáltatásokkal. A Bosch a Stuttgart Services projekt keretében már ma kitekintést nyújt a jövő közlekedésére. Egy szoftveres megoldással a műszaki és szolgáltató vállalkozás különböző közlekedési módokat kapcsol hálózatba. A helyiek autó- és kerékpármegosztókat, helyi érdekű vasutakat, vonatokat és buszokat mind egyetlen közös chipkártyával használhatnak, sőt ez még uszodai belépőként és könyvtári olvasójegyként is funkcionál.
„Mobilitási megoldásaink nem merülnek ki a gépjárművek műszaki megoldásaiban” – mondta Volkmar Denner. A teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási asszisztensekben sokkal nagyobb potenciál rejlik. A Bosch a moveBW projekt keretében a stuttgarti nagytérség számára egy mobilitási asszisztenst valósít majd meg, amely az autóvezetőknek a jövőben intermodális útvonaltervezést tesz lehetővé – azaz átszállhatnak kerékpárra, kötöttpályás járművekre és buszokra. A projekt igazi különlegessége, hogy egyetlen alkalmazás elegendő ahhoz, hogy a különböző közlekedési módokat igénylő utazást kényelmesen megtervezze, lefoglalja és kifizesse a felhasználó.
Harmadik: a tárgyak internete összekapcsolja a mobilitást, az okosotthont és az okosvárost
Az összeköttetés Denner elképzelései szerint még az A és B pont közötti utazásnál is sokkal többet takar. „Nemcsak a mobilitást gondoljuk újra, hanem egyúttal össze is kötjük az emberek különböző élettereit” – magyarázta. Amikor az autó a felhő által kapcsolódik az okosotthonhoz vagy akár az okosvároshoz, akkor az mindenki számára előnyöket teremt. „A Bosch gondoskodik arról, hogy a mobilitás és az intelligens szolgáltatások problémamentesen egybeolvadjanak. Nemcsak a legjobb utat biztosítjuk az úti céljukhoz, hanem a hálózatba kapcsolással még idővel is megajándékozzuk őket” – erősítette meg Denner. Nagyon jó példa erre a postai csomagok átvétele. Ha a jövőben valaki éppen nincs otthon, akkor sem marad le az érkező küldeményről. Elég egy rövid videotelefonálás a postással, és még a vonaton vagy az autóban is átvehető a posta az okosotthonnal való összeköttetés jóvoltából.
A Bosch számára a tárgyak internete egy olyan trend, amely messze túlmutat a mobilitási megoldások üzletágon. Kevés másik olyan cég akad, amely a Bosch vállalathoz hasonlóan az érzékelők, a szoftverek, a szolgáltatások és a saját IoT-felhő jóvoltából egyetlen kézből, komplett megoldásként kínálhatja a tárgyak internetét. „A Bosch már ma felkészült a tárgyak internete összes kulcsfontosságú témájára, így ezt a változást aktívan alakítja majd” – zárta előadását Volkmar Denner.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A mobilitási megoldások a Bosch csoport legnagyobb üzleti szektora, 2015-ben értékesítési volumene elérte a 41,7 milliárd eurót, azaz a cégcsoport összbevételének 59 százalékát. A Bosch csoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A mobilitási megoldások üzletág a mobilitás három területén – automatizálás, elektromosítás, hálózatba kapcsolás – ötvözi a cégcsoport szakértelmét, és kínál integrált mobilitási megoldásokat ügyfelei számára. Az üzletág fő tevékenységi körei a következők: üzemanyag befecskendező technológia és meghajtási periféria-eszközök belső égésű motorok számára, elektromos meghajtási megoldások, járműbiztonsági rendszerek, vezetéstámogató- és automatizált funkciók, felhasználóbarát infotainment technikák, gépjárművek közötti, illetve gépjárművek és eszközök közötti kommunikáció, szerviz koncepciók, valamint utángyártás során nyújtott mérnöki támogatás és szervizelés. A Bosch olyan jelentős gépjárműipari innovációkért felel, mint az elektronikus motorvezérlés, az ESP® (elektronikus menetstabilizáló rendszer), valamint a közös nyomócsöves (common-rail) dízel technológia.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte megközelítőleg 375 000 munkatársat foglalkoztat (2015. december 31-én) és 70,6 milliárd euró árbevételt ért el 2015-ben. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata mintegy 150 országot fed le. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 55 800 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 118 telephelyen. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu