Budapest – A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. a kreatív és új megoldásokra fogékony fiatalokra fókuszálva idén második alkalommal hirdette meg „Láss a jövőbe!” címmel közös pályázatát a felsőoktatásban tanulók számára. A verseny célja, hogy innovatív gondolkodásra és fenntartható megoldások fejlesztésére ösztönözze az egyetemistákat a mobilitás és az egészségügy területén, tisztelegve ezzel a két vállalat alapítója, Robert Bosch és Richter Gedeon öröksége előtt.
Jövőépítő ötletek egyéniben és csapatban – a fenntartható mobilitásért és a hatékony gyógyításért
A diákok egyéni és csapat kategóriában jelentkezhettek a gyógyítás és a közlekedés aktuális kihívásaira reagáló megoldásaikkal. A BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat a benyújtott számos értékes pályamű közül idén két egyéni pályázó és két csapat érdemelte ki, a zsűri emellett különdíjjal ismerte el további két pályázó kiemelkedő munkáját. A 2025-ös díjazottak olyan innovatív megoldásokat hoztak, amelyek segítenek hasznosítani az elektromos járművek által termelt hulladékhőt, újrahasznosítani komplex ipari termékeket, javítják a városi tömegközlekedés hatékonyságát, támogatják az idősek biztonságos gyógyszerszedését, elősegítik egy gyakori nőgyógyászati betegség korai otthoni felismerését, valamint hozzájárulnak a biztonságosabb gyógyszerfejlesztéshez annak köszönhetően, hogy korán kiszűrik a szívre gyakorolt gyógyszerhatásokat, ezzel is támogatva a személyre szabott terápiák pontosabb kialakítását.
A győzteseket az idén harmadik alkalommal megrendezett BoschxRichter Innovátorok Napján díjazták a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, ahol a fiatalok nyertes ötleteiket is bemutatták az érdeklődőknek.
Hulladékhő, ami a jövőt hajtja – egy lépéssel közelebb a környezetbarát autózáshoz
A jövő fenntartható közlekedésének láthatatlan, mégis kulcsfontosságú problémája a járművekben keletkező nagy mennyiségű hulladékhő. Amellett, hogy óriási terhet ró a környezetre, újrahasznosítás nélkül ez gyakorlatilag elvesztegetett energiát jelent. Lévai Emese és Veress Hunor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökhallgatói pályázatukban arra dolgoztak ki koncepciót, hogyan lehet akár alacsony hőmérsékletű hulladékhőből közvetlenül villamosenergiát előállítani kompakt, járművekbe is könnyen integrálható módon. A fiatalok újszerű megközelítése és laboratóriumi körülmények között tesztelt megoldása egy eddig kiaknázatlan energiaforrást állít a zéró emissziós közlekedés szolgálatába – csapatuk ezzel elnyerte a BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat mobilitás kategóriában.
Mesterséges intelligenciával új életre kelhetnek a kidobásra ítélt termékek
A Föld jövője szempontjából nem mindegy, hogy életciklusuk végén a termékek hulladékként végzik, vagy összetevőik újra hasznosulnak. A fenntarthatóbb holnaphoz az vezet el, ha már a tervezőasztalnál figyelembe veszik, mi lesz a termékek további sorsa. Barcza Bende, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója pályaművében egy olyan intelligens, a járműiparban is használható szoftvert mutatott be, amely MI alkalmazásával támogatja a sok elemből álló, komplex ipari termékek életciklusuk végén történő „okos” szétbontását. A javasolt megoldás már a terméktervezés korai szakaszában képes elősegíteni a későbbi könnyű szétszerelést, illetve maximalizálni a termékből utólag visszanyerhető értékes anyagokat és összetevőket. A BoschxRichter Ipari Innovációs Díj mobilitás kategóriájának egyéni nyertese, Barcza Bende koncepciója a zsűri értékelése szerint hozzájárulhat a körkörös gazdaság megvalósításához.
Adatvezérelt tömegközlekedés – hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válhatnak a nagyvárosok közösségi közlekedési rendszerei
Napjaink egyik legnagyobb kihívása – itthon és világszerte egyaránt – a nagyvárosi közlekedés átalakítása és fejlesztése a 21. századi követelményeknek megfelelően. Kaposvári László Tamás, a Miskolci Egyetem PhD-hallgatója arra világított rá, hogy a tömegközlekedésben már jelenleg is rengeteg adat keletkezik és áll rendelkezésre, melyekből célzott elemzésekkel felismerhetők a legfontosabb trendek, de a megoldást sürgető hibák, hiányosságok is. A BoschxRichter Ipari Innovációs Díj különdíjasa egy olyan adatvezérelt tömegközlekedési rendszert vázolt fel, amely a jövő közösségi közlekedésének szolgáltatásait és üzemszervezését a jelenleginél sokkal hatékonyabbá teheti. Az adatalapú közlekedésszervezési koncepció többszintű, részletes adatelemzésekre épül, így a különböző közlekedési eszközök a valós igényekhez igazodva szolgálnák az utasokat. Kaposvári László Tamás megoldása nemcsak a tömegközlekedés működését, hanem a stratégiai döntéseket is támogatja, elősegítve a városi mobilitási problémák rendszerszintű és hatékonyabb kezelését.
Intelligens gyógyszeradagoló és betegtámogató rendszer az idősek biztonságáért
A gyógyításban kiemelt szerep jut az egyre hatékonyabb gyógyszereknek, de a terápia csak akkor lehet eredményes, ha a betegek pontosan követik az előírt adagolást. Ez az idősek körében sokszor komoly kihívást jelent. Matányi Marianna, a Semmelweis Egyetem hallgatója egy mesterséges intelligenciával támogatott okos gyógyszeradagoló rendszert dolgozott ki, amely kifejezetten az idős, krónikus betegséggel (pl. demenciával) élők biztonságát szolgálja. A megoldás nemcsak a pontos adagolást felügyeli, hanem visszajelzést ad a bevett gyógyszerekről, értesíti a gondozókat, és személyes üzenetekkel segít oldani a betegek magányát. Ez az AI-támogatott komplex rendszer egyaránt hozzájárul a gyógyszerezési hibákból eredő egészségügyi kockázatok csökkentéséhez és a betegek pszichés terheinek mérsékléséhez, támogatva ezzel a biztonságosabb, kiegyensúlyozottabb mindennapokat. Emellett a hozzátartozók számára is megnyugtató segítséget nyújt, hiszen lehetővé teszi, hogy szeretteiket nagyobb biztonságban tudják. A BoschxRichter Ipari Innovációs Díj egészségügy kategóriájának egyéni nyertese, a zsűri döntése alapján Matányi Marianna lett.
Számítógépes szívmodell a gyógyszerbiztonság támogatására
Egy új gyógyszer kifejlesztése során az egyik legfontosabb lépés annak vizsgálata, hogy a hatóanyag biztonságos-e a szív működésére nézve. Három szegedi egyetemista – Paskuj Benjámin, Paskuj Áron és Mohácsi Gábor – egy tudományosan elfogadott számítógépes modell felhasználásával mutatták be, hogyan segíthetnek a szimulációk előre jelezni egy új készítmény szívritmuszavart keltő kockázatát, még a klinikai vizsgálatok megkezdése előtt. Munkájuk során több rendellenesség – például cukorbetegség, vagy alacsony káliumszint számítógépes modellezését végezték. Céljuk az volt, hogy megvizsgálják, ezekben az esetekben miként változhat a szívizomsejtek elektromos aktivitása, különösen gyógyszerhatások mellett. A fejlesztés célja a gyógyszerfejlesztési folyamat támogatása – különösen a szívritmuszavar kockázatának korai felismerésében. Az ilyen modellek emellett a személyre szabott orvoslásban, az oktatásban és a kutatásban is alkalmazhatók. Az egyetemisták a későbbiekben szeretnék tudásukat továbbfejleszteni és a szívritmuszavarok komplexebb, 3D-s szervszintű modellezésén dolgozni. A hallgatók megoldása elnyerte a BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat az egészségügy kategóriában, a zsűri szerint pedig új lehetőségeket nyithat a gyógyszerhatások pontosabb előrejelzésében és a gyógyszerbiztonság fejlesztésében.
Otthoni gyorsteszt egy gyakori nőgyógyászati betegség ellen
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) világszerte a fogamzóképes korú nők 8–13%-át érinti, Magyarországon is több százezer nő életét nehezítve. A hormonális egyensúlyzavar, meddőség, rendszertelen menstruáció és súlyos bőrtünetek komoly testi-lelki terhet jelentenek az érintettek számára. A legnagyobb kihívást a betegség felismerése jelenti, amely gyakran csak hosszú idő után történik meg, még akkor is, ha a tünetek már régóta fennállnak. Galli Dorka, az Óbudai Egyetem hallgatója, a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj különdíjasa, egy olyan otthon elvégezhető, nyálmintán alapuló teszt ötletét mutatta be, amely segíthet a PCOS korai diagnózisában. A teszt lehetőséget adhat arra, hogy a felhasználók már a laborvizsgálatok előtt megtegyék az első lépéseket az életmódváltás felé - enyhítve a tüneteket és hozzájárulva a kezelés sikeréhez.
Neves szakértők és Polgár Judit a BoschxRichter Ipari Innovációs Díj zsűrijében
A nyertes pályaművekről elismert szakértőkből álló zsűri döntött, melyben helyet kapott Polgár Judit olimpiai bajnok, nemzetközi sakknagymester, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője, Dr. Lendvai Balázs, a Richter Gedeon Nyrt. Farmakológiai és gyógyszerbiztonsági kutatási főosztályvezetője, a Semmelweis Egyetem Richter Tanszékének vezetője, Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban, valamint Pótsa Mátyás, a magyarországi Bosch csoport innovációs ökoszisztéma vezetője.
Zita Hella Varga
Phone: +36 70 667-6374
Bosch has been present in Hungary since 1898 with its products. After its re-establishment as a regional trading company in 1991, Bosch has grown into one of Hungary’s largest foreign industrial employers with currently nine subsidiaries. In fiscal 2024 it had total net sales of 2058 billion forints and consolidated sales to third parties on the Hungarian market of 313 billion forints. The Bosch Group in Hungary employs more than 17,400 associates (as of December 31, 2024). In addition to its manufacturing, commercial and development business, Bosch has a network of sales and service operations that covers the entire country.
The Bosch Group is a leading global supplier of technology and services. It employs roughly 418,000 associates worldwide (as of December 31, 2024). The company generated sales of 90.3 billion euros in 2024. Its operations are divided into four business sectors: Mobility, Industrial Technology, Consumer Goods, and Energy and Building Technology. With its business activities, the company aims to use technology to help shape universal trends such as automation, electrification, digitalization, connectivity, and an orientation to sustainability. In this context, Bosch’s broad diversification across regions and industries strengthens its innovativeness and robustness. Bosch uses its proven expertise in sensor technology, software, and services to offer customers cross-domain solutions from a single source. It also applies its expertise in connectivity and artificial intelligence in order to develop and manufacture user-friendly, sustainable products. With technology that is “Invented for life,” Bosch wants to help improve quality of life and conserve natural resources. The Bosch Group comprises Robert Bosch GmbH and its roughly 490 subsidiary and regional companies in over 60 countries. Including sales and service partners, Bosch’s global manufacturing, engineering, and sales network covers nearly every country in the world. Bosch’s innovative strength is key to the company’s further development. At 136 locations across the globe, Bosch employs some 87,000 associates in research and development
Additional information is available online at www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse