Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából a Köztársasági Elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Horváth Attilát, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatóját. Az elismerést a hivatalos indoklás szerint a gyár nemzetközi sikereinek érdekében végzett tevékenységéért kapta a gyárigazgató.
Horváth Attila a kitüntetés alkalmából emlékeztetett, hogy a hazai gazdaságpolitika egyik fontos alapelve, hogy a tudástartalom növelésével versenyképesebb üzleti környezet jön létre. Emellett a tartós növekedési előnyt biztosító tudás- és technológia- illetve K+F-intenzív ágazatok igényei is előtérbe kerültek. A globális pénzügyi és gazdasági világválság következtében az ipar- és innováció-politikai programok és koncepciók még hangsúlyosabbá válnak. A magyarországi Bosch csoport évek óta ezekre a prioritásokra fókuszál.
A gyárigazgató hozzátette: "(...) a vállalat az elmúlt évek alatt az elektromos kéziszerszámok üzletágán belül az egyik legsikeresebb gyárrá nőtte ki magát mind hatékonyság, a gazdasági eredményesség, a működési kiválóság és az innováció területén. A gazdasági és műszaki feladatok mellett a vállalat a társadalmi felelősségvállalásban is komolyan kiveszi a részét, a miskolci gyár nevéhez számos karitatív kezdeményezés is fűződik. Nemzetközi sikereinket a mérnök tehetségmenedzsment területén végzett több éves tevékenységünknek is köszönhetjük. Az "Együtt a jövő mérnökeiért" elnevezésű programunk, az idén már nemzetközivé nőtt Elektromobil verseny, a Miskolci Egyetemmel való több éves szakmai együttműködésünk mind e törekvéseinket tükrözik.
"Igazán nagy öröm számomra, hogy az innovációs területeken és a munkahelyteremtés területén folytatott több éves törekvések elismerést szültek. Büszke vagyok a kitüntetésre, mely természetesen mindazon kollégáim elismerése is egyben, akik velem együtt e célok megvalósításáért dolgoznak." - mondta Horváth Attila, a kitüntetés alkalmából.
Horváth Attila 2007 óta ügyvezető igazgatója a Bosch zöld elektromos kéziszerszámokat és kerti gépeket gyártó miskolci Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.-nek.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Az előzetes adatok szerint gépjármű- és ipari technológia, valamint a fogyasztási cikkek és az épület-technológia terén mintegy 270000 munkatárssal a vállalatcsoport a 2009-es üzleti évben körülbelül 38 milliárd eurós forgalmat ért el. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő, több mint 300 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch évente több mint 3,5 milliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre, és világszerte több mint 3000 szabadalmi kérelmet nyújt be. A Bosch valamennyi termékével és szolgáltatásával úgy javítja az élet minőségét, hogy innovatív és hasznos megoldásokat kínál.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) "Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként" alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 92%-a a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu