Miskolc – Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója vehette át május 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Dr. Szentpáli István Díját. A Power Tools, Home and Garden üzletág gyártási elnökhelyetteseként és a BOKIK Észak-magyarországi Autóipari Klaszterének elnökeként is tevékenykedő Fükő László az elismerést a régió iparának erősödésében, az oktatás fejlesztésében és általában az észak-magyarországi térség előmozdításában játszott kimagasló szerepéért kapta. „Megtisztelő számomra, hogy csatlakozhatok a Dr. Szentpáli István Díjjal kitüntetettek névsorához, hiszen ez számomra azt is jelenti, hogy a régió felvirágoztatását célzó munkám eredményes és a magam eszközeivel köszönetet tudok mondani a régiónak mindazért, amit sajószentpéteri születésűként gyermekkorom óta kaptam, és amelyek pozitívan formálták szakmai hátteremet és emberi kapcsolataimat” – mondta Fükő László a díj átvételét követően.
Az elismerést a BOKIK minden évben a gazdasági élet olyan, helyi gyökerekkel rendelkező tagjának adományozza, aki sikeres üzleti tevékenységén túl kimagasló érdemeket szerzett a közéleti szolgálatban, a gazdaság, a tudomány, a művészet, a közoktatás, az egészségügy, a szociális ellátás vagy a környezet- és természetvédelem területén, esetleg egész életműve elismeréseként méltó a kamara kitüntetésére.
Fükő László, aki korábban a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél minőségbiztosítási mérnökként kezdte karrierét, a cégcsoport miskolci gyárának 2001-es indulásakor szinte az elsők között jelezte, hogy szeretne „hazai pályán” dolgozni. Amióta 2016. január elsején átvette a gyárigazgatói feladatköröket, kiemelt feladatának tekinti a Bosch helyi régióba történő integrálását, a helyi beszállítókkal való együttműködést és az oktatás erősítését. A BOKIK Autóipari Klaszterének elnöki kinevezését 2013-ban szintén azért fogadta el, hogy aktívan részt vehessen az észak-magyarországi régió iparának fejlesztésében.
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, elektromos kéziszerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A vállalat mára amellett, hogy a régióban meghatározó tényezővé vált, egyben a Bosch csoport legnagyobb kéziszerszámgyára világszerte. A Bosch miskolci telephelyén folyamatos a kapacitásbővítés és állandóak a fejlesztések. A mára több mint 38 ezer négyzetméter területű kéziszerszámgyár csaknem 2400 munkavállalót foglalkoztat.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. A cég idén ünnepli első magyarországi kirendeltsége megnyitásának 100 éves évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, hazánkban kilenc leányvállalattal rendelkező vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2016-os üzleti évben a Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2017. január 1-jén több, mint 14 200 munkatársat foglalkoztatott. A 2017-es magyarországi adatok 2018. május 31-től lesznek elérhetők. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 402 000 munkatársat foglalkoztat (2017. december 31-én) és 78,1 milliárd euró árbevételt ért el 2017-ben. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások szállítása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch mintegy 64 500 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 125 telephelyen.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse