Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.
A diákok visszajelzései is alakítják a programot
A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a kép- és videógenerálás is hangsúlyt kap.
A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe
A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat. „A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.
Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát
A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.
Bosch Magyarország Podcast: technológiáról közérthetően
A Bosch Magyarország Podcast az innováció és a kutatás-fejlesztés legaktuálisabb témáival, szakértő vendégek segítségével közérthető válaszokat keres a jövő technológiájának legégetőbb kérdéseire. Aki szeretne többet megtudni arról, hogyan viszonyulnak a középiskolások a mesterséges intelligenciához, hogyan lehet fejlődni az MI-vel, miben támogatja a kreativitást, miért fontos a kritikus és felelős gondolkodás, vagy éppen mit javasol egy mérnökszakértő, meghallgathatja, sőt meg is nézheti a Bosch Magyarország YouTube, Spotify, Apple Podcasts és Simplecast podcast-csatornáin!
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. Hazánkban a Bosch csoport tíz önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2025-ös pénzügyi évben 1926 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 303 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport mintegy 16 800 munkatársat foglalkoztat (2025. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 413 000 munkatársat foglalkoztat (2025. december 31-én) és 2025-ben 91 milliárd euró árbevételt ért el. A cégcsoport négy üzleti területen végez tevékenységet, ezek a mobilitás, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A vállalat célja, hogy üzleti tevékenysége során technológiáin keresztül olyan trendeket határozzon meg, mint az automatizálás, a digitalizáció, az elektromosítás és a mesterséges intelligencia. A Bosch régiókon és iparágakon átívelő, széles körű jelenléte tovább erősíti innovációs erejét és stabilitását. A hardverek, a szoftverek és a szolgáltatások terén szerzett, bizonyított szakértelmének köszönhetően a Bosch komplex megoldásokat kínál ügyfelei számára. Emellett a vállalatcsoport a hálózatba kapcsolás és a mesterséges intelligencia területén szerzett tudását felhasználóbarát, fenntartható termékek fejlesztésére és gyártására is alkalmazza. A Bosch célja, hogy „Életre tervezve” technológiájával hozzájáruljon az emberek életminőségének javításához és a természeti erőforrások megőrzéséhez. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak több mint 60 országban működő csaknem 500 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch mintegy 82 000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 94 százaléka a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A maradék üzletrészek a Robert Bosch GmbH-nál és a Bosch család tulajdonában lévő társaságnál vannak. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalat hosszú távú fennmaradását és pénzügyi függetlenségét biztosítja, az alapító, Robert Bosch végakaratával összhangban.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com.