Budapest – A közlekedés hatékonyságának és biztonságos működésének növelésén, a mindennapi mobilitás optimalizálásán dolgoznak azok a kutatók és fejlesztők, akik a világon először Magyarországon, a Bosch Budapesti Innovációs Kampuszon megrendezett kognitív mobilitásról szóló konferencián találkoznak október 12–13-án. Olyan, a jövő mindennapjait meghatározó kérdésekre keresik a választ több tudományterületet átfogva, hogy például miként teheti még biztonságosabbá a közlekedést a gépi – kamerákon, szenzorokon, lézeren alapuló – érzékelés, hogyan javíthatja az emberi észlelést, miként gyorsíthatja vagy teheti megfizethetőbbé a mobilitást a hétköznapokban, csökkentve például a közlekedési dugókat, ezzel hozzájárulva az élhetőbb környezethez a jövő városaiban.
„A magyarországi Boschnál többezer mérnök kutatja elkötelezetten a jövő járműipari technológiáit, hogy az új autókba beépülő fejlesztéseink segítsék mindennapi életünket. A kognitív mobiltás egy most formálódó tudományterület, amely összekapcsolja a közlekedéssel foglalkozó fejlesztéseket, a társadalom javára fordítja az abban rejlő szinergiát” – mondta Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.
„A gépi észlelés hatékonyabbá és biztonságosabbá teheti a közlekedést, hiszen az emberi figyelmetlenség a legnagyobb bizonytalansági tényező. A technológiai fejlődés napjainkban jutott el arra a szintre, hogy a járműipari és a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztéseket a társadalomtudományok kognitív megközelítésével összekapcsolva egységes rendszerként lehessen használni a társadalom javára” – mondta Zöldy Máté, a Budapesti Műszaki Egyetem Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központ vezetője, a konferencia elnöke.
Kommunikáló közlekedési csomópontok, a motoros testtartását figyelő szenzorok
A kognitív mobilitás átfogó megközelítését jól példázzák azok a fejlesztések, amelyek célja az intelligens, kommunikáló és hálózatba kapcsolt közlekedési csomópontok kiépítése. Egy ilyen rendszer nemcsak a járművek, hanem a gyalogosok, kerékpárosok mozgását, szándékát is figyeli, valamint úgy szabályozza a pillanatnyi forgalmat, hogy a lehető legkisebb legyen a torlódás. A rendszer képes jelzést küldeni a járműveknek, hogy milyen sebességgel közelítsék meg a csomópontot azért, hogy ne kelljen megállniuk. Hosszabb időtávon pedig akár utasíthatja is az önvezető járműveket a lassításra, mindezt a kamerák, szenzorok, lézeres érzékelők alkotta információk feldolgozásával, mesterséges intelligenciával.
Egy másik kutatás a motorosok biztonságát szolgálja. A motoros testtartásából következtet várható szándékára, például előzési vagy kanyarodási manőverére. A vizsgálatok során összegyűjtött és kiértékelt adatok a gépi tanulást segítik, hogy a járművekhez fejlesztett vezetéstámogató rendszerek minél hamarabb érzékeljék a közelben haladó motoros szándékát és nagyobb eséllyel kerüljenek el egy balesetet.
A világon elsőként Budapesten
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a magyarországi Bosch csoport szervezésében, a nemzetközi Villamos- és Elektronikai Mérnökök Intézetének (IEEE) támogatásával megrendezett első IEEE Nemzetközi Kognitív Mobilitás Konferencia több mint harminc előadása magyar és külföldi egyetemek, kutatóközpontok, fejlesztőcégek legújabb vizsgálatait, valamint eredményeit mutatja be. A rendezvény helyszíne a 2022. szeptember 8-án átadott Bosch Budapest Innovációs Kampusz.
Varga Zita Hella
Telefon: +36 70 667-6374
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. Hazánkban a Bosch csoport nyolc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2021-es pénzügyi évben 1711 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 273 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 17 000 munkatársat foglalkoztat (2021. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 402 600 munkatársat foglalkoztat (2021. december 31-én) és 2021-ben 78,7 milliárd euró árbevételt ért el. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az ipar 4.0-hoz és a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz. A Bosch fenntartható, biztonságos és izgalmas mobilitási megoldásokat nyújt partnereinek. Szakértelmét a szenzortechnológia, valamint a szoftverek és szolgáltatások területén, továbbá saját IoT-felhőjében hasznosítva kínál ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megkönnyítse a hálózatba kapcsoltságot olyan termékekkel és megoldásokkal, amelyek mesterséges intelligenciát (MI) használnak, vagy annak segítségével fejlesztettek, gyártottak. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A Bosch csoport világszerte több mint 400 telephelye 2020 első negyedéve óta karbonsemleges. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch világszerte 128 telephelyen 76 100 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, többek között 38 000 szoftvermérnököt.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 94 százaléka a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A maradék üzletrészek a Robert Bosch GmbH-nál és a Bosch család tulajdonában lévő társaságnál vannak. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse