Valós kihívások megoldása játékos formában
A FIRST LEGO League verseny résztvevői nemcsak a robotok működésének és programozásának alapjait sajátíthatják el, hanem más készségekben, például az együttműködésben és a kommunikációban is fejlődhetnek. Játékos formában oldhatnak meg valós kihívásokat, szabadon kísérletezhetnek, úgy, hogy közben kreativitásukat és kritikus gondolkodásukat is fejlesztik. A vetélkedőn ráadásul nemcsak a feladatok teljesítését, hanem a csapatmunka minőségét és a jó szándékot is díjazza a zsűri. „A fiatalok innovatívak és tehetségesek, rendkívül nyitottak a jövő megoldásaira. A Boschnál természetesnek tartjuk, hogy támogassuk az iskolás korosztály kibontakozását, segítsünk nekik olyan készségek elsajátításában, amelyekkel felnőttként a jövő technológiáinak aktív alakítói lehetnek. Mindig megtérül az utánpótlás képzése” – mondta Fükő László, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója. A FIRST LEGO League nemcsak a kibontakozásról és a megmérettetésről szól, hiszen a versenyen elért jó eredmények a továbbtanulás során plusz pontokat is jelenthetnek.
Négy csapat jutott a döntőbe
A szombati versenyről a Navigátor (Észak-Magyarországi Informatikai Management Nonprofit Kft.), az S-Team (Földes Ferenc Gimnázium), a Szentimre (Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda), valamint szabadkártyával a KANDÓ (Kandó Kálmán Informatikai Technikum) csapat jutott be a magyarországi döntőbe, amelyet február végén rendeznek Szigetszentmiklóson. A miskolci regionális döntőt a helyszínen is követhették az érdeklődők, a szervezők számos élményprogrammal készültek, a versenyen résztvevők például barkácsolhattak, a kicsik duplózhattak, míg a nagyobbak LEGO Technicből készíthettek alkotásokat.
Robotokkal, laptopokkal, workshoppal segítette a csapatok felkészülését a Bosch
A Bosch miskolci elektromos kéziszerszámgyára nemcsak a döntő megszervezését vállalta, hanem a versenyben résztvevő 11 csapatot is támogatta. Átvállalta a nevezési díjat, az induláshoz szükséges LEGO-szettek beszerzését és az utazási költséget, valamint oktatórobotokat és a programozáshoz szükséges laptopokat adott több intézménynek. A fiatalokat felkészítő tanároknak mentornapot szerveztek, a felkészítésbe a Miskolci Egyetemet is bevonták.
A Bosch csoport egyik alapértéke a tehetséggondozás. A miskolci kéziszerszámgyár részt vesz a duális képzésben, így a miskolci szakiskolások a Bosch kéziszerszámgyárában, a közös működtetésű tanműhelyekben is tanulnak. Emellett a vállalat gyakornoki programjába is várja a fiatalokat.
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, és szerepe mára nem csupán a cégcsoporton belül, hanem a régióban is meghatározó. A négyezer munkavállalót foglalkoztató vállalat elektromos kéziszerszámok, kertigépek, valamint az ezekhez tartozó akkumulátorok, és eBike-akkumulátorok fejlesztésével, gyártásával, illetve famegmunkáló professzionális elektromos szerszámok összeszerelésével foglalkozik. A vállalat a térség egyik legmeghatározóbb foglalkoztatója, számos magyarországi kis- és középvállalkozás stratégiai partnere. A Bosch kiemelkedő, jövőt formáló innovációinak köszönhetően az itt megvalósuló projektek a régió fejlődését is segítik.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. Hazánkban a Bosch csoport nyolc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2022-es pénzügyi évben 2255 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 314 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 18 300 munkatársat foglalkoztat (2022. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 421 000 munkatársat foglalkoztat (2022. december 31-én) és 2022-ben 88,2 milliárd euró árbevételt ért el. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az ipar 4.0-hoz és a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz. A Bosch fenntartható, biztonságos és izgalmas mobilitási megoldásokat nyújt partnereinek. Szakértelmét a szenzortechnológia, valamint a szoftverek és szolgáltatások területén, továbbá saját IoT-felhőjében hasznosítva kínál ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megkönnyítse a hálózatba kapcsoltságot olyan termékekkel és megoldásokkal, amelyek mesterséges intelligenciát (MI) használnak, vagy annak segítségével fejlesztettek, gyártottak. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 470 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch világszerte 136 telephelyen mintegy 85 500 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, többek között 44 000 szoftvermérnököt.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse