Las Vegas – Az autóban a sofőr számára az internet több mint egy kényelmes plusz. A vezetés még hatékonyabbá és biztonságosabbá válik általa. A Bosch ezt a CES 2016 kiállítás alkalmával, Las Vegasban egy egész sor hálózatba kapcsolt funkcióval és vezetéstámogató rendszerrel mutatja be. A prezentáció további fontos témája, hogy milyen könnyen kezelhetők ezek a rendszerek, a vezető figyelmének minimális elvonásával. A Bosch legújabb fejlesztése, a CES rendezője által díjazott érintőképernyő, amely tapintható visszajelzéssel a billentyűzet gombjainak érzetét kelti. A Bosch ezen túlmenően Las Vegasban mindenki számára érzékelhető, élő bemutatót tart az automatizált vezetés és a járművek okos hálózatba kapcsolásának jövőjéről.
Az autó a vezető személyes kísérője
A Bosch a North Hall épületében enged betekintést az autózás jövőjébe. A Bosch Showcar révén a látogató itt az ember és a gép közötti kommunikáció új dimenzióját élheti át. „A vezető figyelmének elvonását minimalizálja, ha a megfelelő időben kapja a megfelelő információt” – mondja Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke, a vállalat Las Vegasban tartott sajtókonferenciáján. A showcar esetében a műszerfal és a középső konzol tisztán elektronikus kijelző formájában egyesül, melynek tartalma igazodik például a jármű aktuális környezetéhez. Ha jobbról érkezik gyalogos, akkor megfelelő fényhatás figyelmeztet. A jármű azonban figyelembe veszi a vezető személyes preferenciáit és határidőnaplóját is. Ha például elmarad egy megbeszélt időpont, úgy az autó a jövőben automatikusan a naptárban található következő célponthoz vezető útvonalat mutatja. Aktivált autopilot (a jármű önműködően halad) mellett, a vezető még több szabadidőhöz jut és pihentebben ér célba.
A hálózatba kapcsolt autó a jövőben azonban még ennél is többet tud. Az autó összeköttetésben áll az okos otthonnal (Smart Home), úgy, hogy bármikor vezérelhetők az olyan funkciók, mint a ház fűtése vagy a biztonsági rendszer. Ha például egy futár áll az ajtó előtt, elég egy érintés a gépjármű kijelzőjén ahhoz, hogy a küldöncöt egy pillanatra beengedjék és a csomag átvételét nyugtázzák. Ilyen kényelmes, sokoldalú és biztonságos lehet a gépekkel folytatott interakció. A hálózatba kapcsolt Infotainment nem csak a közlekedésen, hanem sokkal inkább a hétköznapi teendőkön is átkalauzolja a vezetőt. A rendszer online szolgáltatásokat és okostelefon alkalmazásokat tesz elérhetővé – nem utolsó sorban pedig gesztusokkal és hanggal is vezérelhető, mintha csak egy másik utassal beszélgetnénk. Az autó a vezető személyes kísérőjévé válik.
Egy érintőképernyő, amely úgy tesz, mintha mechanikus gombjai lennének
A Bosch már a vásár előestéjén elnyerte új érintőképernyőjével a CES 2016 innovációs díját, az „In-Vehicle Audio/Video” kategóriában. A készülék eltérő felületi struktúrák létrehozására képes, úgy, hogy a kijelzőn az elemek érezhetővé válnak. E tapintható visszajelzésnek köszönhetően egyszerűbben kezelhetők az olyan Infotainment alkalmazások, mint a navigáció, a rádió vagy az okostelefonos funkciók. A vezetők ezáltal anélkül vezérelhetik a képernyős tartalmakat, hogy odanéznének. A tekintetük továbbra is az útra irányulhat. A képernyőn érdes, sima vagy jellegzetes mintás felületek jelentik a különböző gombokat és funkciókat és csak erőteljesebb nyomás eredményez csakugyan parancsot. A különlegesség az, hogy az érintőképernyő kívülről nem különbözik egy normális kijelzőtől, felhasználójának azonban azt az érzést adja, mintha mechanikus gombokat nyomkodna.
Nem kell félni a forgalommal szembejövő autótól, az őrangyal a felhőben lakik
A hálózatba kapcsolásnak köszönhetően a vezető minden eddiginél aktuálisabb információkat kap. Különösen fontos ez például a forgalommal szemben haladó autóvezetők esetében. A rádióadók figyelmeztetései általában csak hosszú percek elteltével szállnak az éter hullámain, míg minden harmadik „szembehaladás” már 500 méter után véget ér. A Bosch ezidő szerint új, felhő alapú „szembehajtás-figyelmeztetést” fejleszt, amely a gyanútlan autósokat a jövőben már alig több, mint 10 másodperc után figyelmezteti a veszélyre. Ez a modul tisztán szoftver megoldásként jól integrálható az olyan okostelefon alkalmazásokba, mint a Bosch myDriveAssist vagy már meglévő Infotainment rendszerek. A rossz irányba haladás felismerésére a felhő alapú funkció a tényleges és anonimizált járműmozgást veti össze a megengedett iránnyal az autópálya-felhajtók esetében. Eltérések esetén a vezető másodperceken belül riasztást kap. Ezzel egyidejűleg a közelben szembe jövő autók figyelmeztetést kapnak. 2016-tól az új funkció felhőalapú szolgáltatásként áll rendelkezésre.
Az autópálya-pilóta 2020-tól biztonságosabbá teszi az utakat
A közúti forgalom biztonságát tovább fokozza az egyre nagyobb mértékű automatizált vezetés. Az autópályákon ez 2020-tól válik lehetségessé. A Bosch balesetkutatási előrejelzése szerint a növekvő automatizáció jelentősen csökkentheti a balesetek számát – csak Németországban akár egyharmadával. A Bosch a CES 2016 kiállításon egy járműmodellen mutatja be a Sands Expo épületében azt, hogy milyen rendszerek és szenzorok szükségesek mindehhez. A látogatók azt is megtudhatják, hogyan működik az autópálya-pilóta – ez a nagy mértékben automatizált rendszer, amely autópályákon teljes egészében átveszi a sofőr feladatait és felelősségét. Ezt a technológiát a közúti forgalomban már a gyakorlatban tesztelik. A Bosch nemcsak Németországban és az USA-ban, hanem egy rövid ideje már Japánban is teszteli az autópályán történő automatizált vezetést.
Internetes adatok szállítják a forgalmi dugókra, az útépítésekre, és a baleseti helyszínekre vonatkozó aktuális előrejelzéseket annak érdekében, hogy az autó a jövőben a kanyarba is „belásson” és felismerhesse a potenciálisan veszélyes helyeket. Az összegyűjtött információkból hálózatba kapcsolt elektronikus látóhatár keletkezik – a „Connected Horizon”. Az autó ezáltal még előrelátóbban halad – tovább nő a biztonság és a hatékonyság.
Nem a sofőr, hanem az autó keres parkolóhelyet
Minden út végén parkolóhelyre van szükség. A Bosch ehhez Automated Valet Parking formájában új funkciót fejleszt. Olyan megoldás ez, amely nemcsak megkíméli az autóvezetőket, hogy a parkolóházban helyet keressenek, hanem egyből önállóan leparkolja az autót. Elég a járművet a parkolóház bejárata előtt leállítani. A vezető azután okostelefonos alkalmazás segítségével ad parancsot a járműnek arra, hogy önmagának parkolóhelyet keressen. Kívánságra az autó ugyanígy elő is áll. A teljesen automatizált parkolás intelligens parkolóházi infrastruktúra és a jármű fedélzeti szenzorai, valamint e kettő hálózatba kapcsolása révén válik lehetségessé. A parkolóhelyek foglaltságát jelző érzékelőkk például pontosan és aktuálisan jelentik, hol vannak szabad parkolóhelyek. A Bosch magán a funkción kívül a teljesen automatizált parkoláshoz szükséges valamennyi elemet is házon belül fejleszti.
Egyszerűen. Hálózatba kapcsolva.
Kövesse a Bosch CES 2016 híreit a Twitteren: #BoschCES
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A mobilitási megoldások a Bosch csoport legnagyobb üzleti területe. 2014-ban a vállalat-csoport teljes árbevételének a 68 százalékát, 33,3 milliárd eurót tett ki. Ezzel a Bosch csoport a világ egyik vezető járműipari beszállítója. A mobilitási megoldások a cégcsoport szakmai tapasztalatait a mobilitás három területén kombinálja – automatizálás, elektromosítás, és hálózatba kapcsolás – és ezekkel az ügyfelek számára integrált mobilitási megoldásokat kínál. Legfontosabb tevékenységi területei közé tartozik a befecskendezési (injektoros) technológia és a belső égésű motorokhoz gyártott hajtáslánc perifériák előállítása, különböző megoldások az elektromos meghajtás kialakítására, járműbiztonsági rendszerek, vezetés-támogató és automatikus funkciók, felhasználóbarát szórakoztatóipari rendszerek éppúgy, mint a gépjárművek közötti és a Car2X kommunikáció, valamint új koncepciók, technológiák és szervizelés a gépjármű-felszerelések területén. A Bosch vezetett be jó néhány fontos gépjárműipari innovációt, mint amilyen az elektronikus motorvezérlés, az ESP menetstabilizáló rendszer, valamint a közös nyomócsöves dízel technológia.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. 2014-ben megközelítőleg 360 000 munkatárssal (2015. április 1-jén) 49 milliárd euró árbevételt ért el*. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2014-ben világszerte mintegy 4600 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megoldásokat alkosson a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu
*A 2014-es árbevételi adatok nem tartalmazzák az azóta már teljes átvételre került korábbi vegyes vállalatok, a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH (jelenleg BSH Hausgeräte GmbH) és a ZF Lenksysteme GmbH (jelenleg Robert Bosch Automotive Steering GmbH) adatait.