2010. június 23-án elindult a Bosch csoport miskolci gyárának bővítése egy 6,5 milliárd forintos beruházás keretén belül, ami még az év vége előtt 400 új munkahelyet fog teremteni. Az alapkövet Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Káli Sándor miskolci polgármester és Klaus Leupold, a miskolci gyár igazgatója helyezte el. A fejlesztés eredményeként Miskolcon megduplázódik majd a Bosch csoport autóipari gyártókapacitása.
A magyarországi Bosch miskolci gyárának bővítését 2010. május 5-én, éves sajtótájékoztatóján jelentette be a cégcsoport első számú hazai vezetője, Thomas Beyer. Miskolcon jelenleg a Bosch elektromos kéziszerszám üzletágának gyártó és termékfejlesztő vállalata, a Robert Bosch Power Tool Kft., valamint az autóipari alkatrészek, többek között indítómotorok, generátorok, törlő rendszerek, fúvómotorok és indítószerkezetek gyártásával foglalkozó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. működik. Az új gyáregység ez utóbbihoz kapcsolódóan épül, amelynek átadását 2011 májusára tervezik. A Bosch jelenleg több mint kétezer főt foglalkoztat Miskolcon. A hazánkban 111 éve jelen levő Bosch ezzel a fejlesztéssel ismét kifejezi hosszú távú elkötelezettségét Magyarország és a miskolci régió felé.
„A miskolci bővítés terve már 2006-ban felmerült, mivel az itteni gyár megrendelés-állománya dinamikusan nőni kezdett és mára már kapacitáskihasználtságának csúcspontjára jutott. A bővítéssel a már meglévő termékportfolió tovább szélesedik és így megerősíthetjük az európai beszállítói piacon elfoglalt vezető helyünket.” – mondta el Klaus Leupold, miskolci gyárigazgató.
A Bosch miskolci gyárai az elmúlt évek során szorosan együttműködtek a város önkormányzatával, proaktívan részt vettek a helyi gazdaságszervezési és városfejlesztési programokban. A közös innovációs és beruházási célokat tükrözi az a 140 millió forint összegű támogatás is, amellyel a város stratégiai célkitűzéseit fejlesztő Miskolc Holding Zrt. hozzájárul a gyártócsarnok létesítéséhez. A beruházás régiós jelentőségét mutatja az is, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program 981 millió forinttal támogatta a gyártócsarnok megvalósulását a hozzá tartozó irodákkal, szociális helyiségekkel, logisztikai területekkel, és egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt.
Miskolc polgármestere, Káli Sándor elmondta: „A Bosch 2003 óta van jelen autóipari alkatrészek gyártásával városunkban, és a régió egyik legnagyobb munkaadójává vált. Az észak-magyarországi régióban az országos átlaghoz képest is nagy a munkanélküliség, a Bosch beruházása és a gyár egyszerű megközelíthetősége pedig számos munkavállalót idevonz. Továbbra is minden területen együttműködünk és támogatjuk a régió és Miskolc érdekeit szolgáló fejlesztési kezdeményezéseket.”
Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: "Kormányunk egyik legfontosabb célkitűzése a munkahelyteremtés és a foglalkoztatottság növelése. Célunk, hogy tíz év alatt 1 millió új munkahely jöjjön létre Magyarországon. 1 millió új munkahelyből ezret – négyszázat még az idén – a Bosch csoport miskolci gyárának köszönhetünk. Örömmel üdvözlünk ezért minden olyan kezdeményezést, ami a termelést, a munkát és az értékteremtést állítja középpontba. Ez a magyar gazdaság válságból való kilábalásának egyik kulcsa! Szeretnénk biztatni minden befektetőt, hogy a Bosch-hoz hasonlóan van értelme Magyarországon fejlesztési tevékenységet végrehajtani. A következő időszakban olyan adózási és szakképzési rendszert kívánunk létrehozni, amely a magyar gazdaságot versenyképessé teszi.”
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A gépjármű- és ipari technológia, valamint a fogyasztási cikkek és az épület-technológia terén mintegy 275000 munkatárssal a vállalatcsoport a 2009-es üzleti évben 38,2 milliárd eurós forgalmat ért el. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő, több mint 300 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch évente több mint 3,5 milliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre, és világszerte mintegy 3800 szabadalmi kérelmet nyújt be. A Bosch valamennyi termékével és szolgáltatásával úgy javítja az élet minőségét, hogy innovatív és hasznos megoldásokat kínál.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 92%-a a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu