Budapest/Miskolc – Elérte a 260 főt a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítójának számító Bosch Miskolcon elindított legújabb működési egységében, a Regionális Szolgáltató Központban dolgozók száma, miközben eredetileg összesen 205 új munkahely teremtését vállalta a németországi központú vállalat – jelentette be Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter társaságában a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) székházában ma megrendezett sajtótájékoztatón. A már korábban elkezdett, több mint 1,6 milliárd forint összértékű projekthez a most véglegesített megállapodás szerint 358 millió forinttal járul hozzá a magyar állam, amely támogatási összeget a bérköltségek egy részének finanszírozására fordítják.
Dinamikus fejlődés és az észak-magyarországi régió iránti elkötelezettség
A miskolci kéziszerszám-gyár K+F és gyártási profiljához újonnan csatlakozó Regionális Szolgáltató Központ kétféle tevékenységet végez. Egyrészt a Miskolcon, valamint más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával, készre csomagolásával és kiszállításával foglalkozik vevői igények alapján, másrészt akkumulátorok és csomagoló anyagok globális és európai beszállítóktól történő beszerzését és tárolását látja el. Az új egység a miskolci szerszámgyár részeként, annak közvetlen közelében működik.
A széles körű szakmai kompetenciával rendelkező Bosch munkahelyteremtő ereje, az észak-magyarországi régió iránti elkötelezettsége és hosszú távú, stratégiai gondolkodása a Regionális Szolgáltató Központ 260 munkatársán felül abban is megmutatkozik, hogy a vállalat egyre nagyobb mértékben számít a helyi beszállítók közreműködésére. A direkt és indirekt beszállítók harmada olyan rugalmas és magas szintű szolgáltatásokat nyújtó hazai piaci szereplő, akik megfelelnek a nemzetközi elvárásoknak, és a tervek szerint ez az arány a jövőben növekedni fog. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Boschhoz hasonló, piacvezető vállalatok magyarországi jelenléte a stabil munkahelyek teremtésén túl erősíti a hazai kis- és középvállalkozásokat is.
„A dinamikus fejlődés nem csupán a gyártási volumenben, hanem az elvégzett tevékenységek skálájának bővülésében is nyomon követhető. Ennek egyik mérföldköve a Regionális Szolgáltató Központ” – mondta Fükő László ügyvezető igazgató. Úgy vélte, az új egység megnyitásával a Bosch stabilitásra törekvő, hosszú távú stratégiájának egyik célkitűzése valósul meg, miközben jelentős mértékben hozzájárul a régió gazdasági fejlődéséhez.
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. igazi sikertörténet Miskolcon. A 2001 novemberében létrehozott vállalat, amely a Bosch csoport legnagyobb európai kéziszerszám-gyára 2016-ban 10,5 millió kéziszerszámot gyártott, 2 millióval többet, mint az azt megelőző évben.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A Bosch 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2016-os üzleti évben a hazánkban tíz leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2017. január 1-jén több mint 14 200 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte megközelítőleg 390 000 munkatársat foglalkoztat (2016. december 31-én) és 73,1 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 59 000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 120 telephelyen.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu