A Bosch csoport a nemzetközi trendnek megfelelően hazánkban is növelte forgalmát az elmúlt évben. A Magyarországon 13 leányvállalattal rendelkező cég a 2007-es évben 1,470 millió eurós forgalmat realizált, amely körülbelül 28%-kal magasabb az előző évihez képest. A vállalat belföldi forgalma 70 százalékkal 323 millió euróra növekedett a tavalyi évben. A vállalatcsoport főállású foglalkoztatottainak száma 2008 elején elérte a körülbelül 7500 főt. Ez az előző évhez képest 500 fős alkalmazotti emelkedést jelent. A Bosch magyarországi beruházásának mértéke 2007-ben körülbelül 80 millió euró volt. Ennek túlnyomó része a miskolci és a hatvani gyárakba folyt be.
A Bosch csoport idén is kiemelkedően magas összegeket költött kutatás-fejlesztési megbízásokra. Nemzetközi szinten a bevételek 8 százalékát fordította vissza a cég K+F tevékenységre, ami a gépjárműtechnika terén a 10 százalékot is meghaladta. Magyarországon 2007-ben a Bosch 25 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, ami körülbelül 50 százalékkal magasabb az elmúlt évinél. A Bosch ezen tendencia folytatásában bízik, hiszen a gyáraiban és Budapesti Fejlesztési Központjában egyaránt jelentős összegeket fognak költeni fejlesztési tevékenységekre.
Amint azt Thomas E. Beyer a cégcsoport magyarországi képviselője elmondta: „Európa sok más országához hasonlóan Magyarországon is egyre nagyobb az igény képzett szakemberekre, így a cégcsoport nemzetközi céljainak megfelelően hazánkban is az oktatásra és a szakemberek képzésének támogatására kíván jelentős hangsúlyt fektetni.”
Thomas E. Beyer azt is elmondta, hogy az oktatás támogatását több szempontból is fontosnak tartja. A Bosch már évek óta segíti a hazai műszaki felsőoktatást és igyekszik azt a piac igényeihez idomítani. Ennek jegyében jelentős összegekkel, szakmai előadásokkal és szakkönyvekkel is segíti a kiválasztott egyetemeket, valamint igyekszik egyre több lehetőséget adni a gyakorlati képzés megszerzésére a vállalatcsoport egyes ágain belül. Mint elmondta, a Bosch csoport hosszú távra tervez Magyarországon, ezért az oktatást tartja a legjobb növekedést serkentő beruházásnak.
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja a régió egyik legmodernebb autóipari fejlesztésekkel foglalkozó létesítménye. Jelenleg 5 különböző osztályon, 320 mérnök végez fejlesztéseket a világ számos nagy autógyártója részére. A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja a 2008-as évben mintegy 130 főnyi létszámbővítést tervez. A vállalat idén decemberig 450 főt szeretne foglalkoztatni fejlesztési feladatokkal, melynek hátterében a fejlesztéssel kapcsolatos megrendelések számának növekedése valamint új fejlesztési részlegek kialakítása áll. A Bosch Budapesti Fejlesztési központjában nemrégiben egy új osztály létesült, ahol jelenleg 30 mérnök készít konstruktív megoldásokat az elektromos hajtások területén, és ahová további mérnökök jelentkezését várják egész évben. A Bosch Budapesti Fejlesztési központja szoros együttműködésben dolgozik a vállalatcsoport magyarországi gyáraival.
A magyarországi gyárak között legnagyobbnak számító hatvani autóelektronika gyár új üzemcsarnokkal bővült a tavalyi évben, amely egy 90 millió eurós beruházás részeként valósult meg. Hatvanban azóta négy üzemcsarnokban, 3200 fővel folyik a termelés 89 000 nm alapterületen. Magas technológiát képviselő gépjármű-termékek széles tárházát gyártják itt: a nagyobb látótávolságot biztosító funkcióval rendelkező, így az éjszakai vezetést biztonságosabbá tevő eszközöktől az ESP rendszerek – ugyancsak vezetési biztonságot növelő – oldalcsúszás szenzorain át a motorszabályozó elektronikáig, melyek mind környezetbarát és gazdaságosabb megoldást nyújtanak a vezetéshez. Naponta több, mint 160.000 terméket szállítanak a gépkocsigyártók számára. A gyár idén mintegy 500 fő új munkavállalóra számít, akik között közel 100 mérnök és diplomás közgazdász, 50 fő technikus és 350 fő betanított munkás felvételére lesz igény az év folyamán. A Robert Bosch Elektronika Kft. idén június 28-án ünnepli tizedik születésnapját, és ez alkalomból Hatvan város vezetésével együtt rendezik meg a település napját.
A Bosch csoport miskolci autóelektronika gyár fő tevékenysége ablaktörlő-mechanika és klímakomponensek gyártása, azonban a tavalyi évben az önindítók gyártása kiemelten hangsúlyos lett. Idén tavasszal gördült le a 10 milliomodik starter a gyártósorokról és az idei évben is jelentős megrendeléseket várnak a különböző önindítókra. A hagyományosnak számító termékek mellett egyre nagyobb igény van a modern, környezetkímélő és egyben kisebb szén-dioxid-kibocsátással működő Start-Stop technológiára. A gyár idei tervei között szerepel a 25 milliomodik klíma-szervó legyártása, valamint további összesen 170 fő mérnök, technikus és betanított munkás felvétele. A gyáregység 2007-ben két új termékkel is a piacra lépett: 2008-ban indult be az ablaktörlő-mechanika és a motor-hűtő gyártás, valamint egy új fejlesztési részleg is helyet kapott a gyárban, ahol jelenleg 30 mérnök dolgozik klíma-szervók fejlesztésén. A Bosch miskolci elektromos kéziszerszám-gyára öt éve nyitotta meg kapuit, és az eltelt időszak alatt rendkívül jó eredményekkel teljesít. A Robert Bosch Power Tool Kft. a hordozható elektromos kéziszerszámok első számú gyártója világszinten, a kerti gépek között pedig a kontinensen foglalja el a második helyet. A kezdetben 300 fővel induló gyár mára körülbelül 1700 főt foglalkoztat és idén gördül le a 25 milliomodik kéziszerszám a gyártósorokról. A vállalat a Bosch miskolci autóelektronika gyárával együtt nemrégiben Bosch-díjat alapított a Miskolci Egyetemen, ahol az oktatást már 3 éve segíti Magyarországon egyedülálló módon megalapított Robert Bosch Mechatronika Tanszék segítségével. Szerepét az idei évtől szeretné megnövelni a társadalmi felelősségvállalás terén is, így az év folyamán több közhasznú szervezet is számíthat mind anyagi mind fizikai segítségre a gyár részéről.
A budapesti központú Bosch Rexroth Kft. a magyar a hajtástechnikai piac meghatározó szereplője amely bármely hajtásmódra – hidraulika, pneumatika, lineáris- és villamos hajtástechnika – komplett drive&control megoldásokat kínál az ipari és gyártásautomatizálás, valamint a mobil alkalmazások területén. A vállalat hosszú magyarországi jelenléte alatt számos kiemelkedő fontosságú munkát végzett el, melyek közül az utóbbi idők egyik legjelentősebb projektje a Nemzeti Színház Európában egyedülálló, komplett színpadtechnikájának kivitelezése volt. A Bosch Egerben egy Rexroth pneumatikai termékeket előállító gyárat üzemeltet, mely jelenleg 370 főt foglalkoztat. Egerben a pneumatikai termékek gyártásának már több, mint 40 éves történelme van. Fő tevékenysége a különböző típusú pneumatikus szelepek, hengerek és hajózási szelepalkatrészek gyártása. Legtöbb ügyfele a gépipar, a textilipar, a közlekedésipar, a gépkocsiipar, az élelmiszeripar, a nyomdaipar, a csomagolóipar és a hajózási rendszerek és irányítás területén tevékenykedik.
A szintén budapesti székhelyű Robert Bosch Kft. keretein belül működnek a Bosch csoport elektromos szerszámokkal, termotechnikával, biztonságtechnikával valamint gépjármű felszerelésekkel és autódiagnosztikával foglalkozó kereskedelmi üzletágai. Az elmúlt évben rekord bevételt hozott az akkumulátor-értékesítés és az alkatrészek eladása is folyamatosan növekszik. Ennek hátterében a magyarországi nemzeti nagykereskedő partnerekkel való stratégiai kapcsolat mélyülése valamint az akkumulátorok esetében jelentkező jelentős alapanyagár emelkedés és az ügyfélkör jelentős bővülése áll. Az üzletág eredményeit dicséri, hogy a Bosch Car Service hálózat mára Magyarország legismertebb márkafüggetlen autójavító hálózata. A Bosch saját szervízhálózata részére hozzáférést biztosít egy internet alapú tudásbázishoz, amely nemzetközi, ellenőrzött és jóváhagyott javítási útmutatókat tartalmaz. Az adatbázis előnye, hogy online elérhetőséget biztosít, így a szervizek azonnali megoldást kaphatnak az őket érintő műszaki kérdésekre. A vállalat gépjárműalkatrészek tekintetében a jövőben továbbra is szeretné megőrizni mind hazai mind régiós vezető szerepét az eladások és a Bosch Car Service hálózat területén.
A Bosch biztonságtechnika üzletága behatolásjelző, tűzjelző, videomegfigyelő rendszerek, hangosítási és konferencia-technikai berendezések értékesítésével foglalkozik. Az üzletág hazánk mellett a volt Jugoszláv utódállamokban és Albániában is értékesít, hazánkban pedig nagykereskedelmi hálózatot üzemeltet és a biztonságtechnikai termékek egyik legnagyobb forgalmazója. A kutatás-fejlesztésre itt is különös figyelmet fordít ezért a Bosch termékei a biztonságtechnika terén is előremutató újításokat tartalmaznak, így a teljes kínálatból mintegy 150 termék esik szabadalmi oltalom alá. A piaci várakozások szerint az elkövetkező években várhatóan többszörösére növekszik a videofelügyeletei rendszerek-ezen belül az IP alapú videohálózatok- iránti igény. Ezt a piaci folyamatot felismerve az Axis Communicatons, a Bosch Security Systems és a Sony Corporation bejelentette, hogy együttműködik egy nyitott fórum létrehozásában a hálózati videotechnikai eszközök kapcsolódási felületére vonatkozó szabvány kidolgozásában. Az egységes nyitott szabvány a végfelhasználóknak nagyobb szabadságot ad, a gyártók a szoftverfejlesztők és független szoftverértékesítők pedig támogatást kapnak a termékek kompatibilitásának, együttes működtetésének garantálásában. A három vállalat által létrehozott fórum nyitott lesz minden olyan vállalat és érdekcsoport számára, amely részt akar venni a szabványosítási munkában.
A Bosch Termotechnika üzletága a Junkers, immár 75 éve tagja a vállalatcsoportnak. A 2007-es évben kiemelten teljesítő kelet-európai piacok közül hazánkban a kondenzációs technika és a megújuló energiák kerültek a középpontba. A gázárak folyamatos növekedésével tért hódító takarékos és környezetkímélő megoldások Magyarországon is egyre népszerűbbek. A 2002 évi gázárak 2008-ban 120 százalékos növekedést mutatnak,ami energiatudatos és takarékos felhasználásra ösztönzi a fogyasztókat. Ezt a tendenciát felismerve a Junkers az országos „lakcímke kampány” fő támogatója lett. Ennek keretében bevezetésre kerül a lakóingatlanok épületenergetikai tanúsítványa, melynek kiemelt feladata ráébreszteni a fogyasztókat a még tudatosabb energiafelhasználásra. Ezt a 2002/91/EK európai uniós irányelv szabályozza, amely alapján az épületek energetikai tulajdonságának tanúsításáról, továbbá a kazánok és bojlerek ellenőrzéséről szóló rendeletek várhatóan 2009 januárjától lépnek hatályba. A Junkers a jövőben kiemelt figyelmet kíván fordítani a szakemberek képzésére. A tavalyi évben Győrben átadott első Junkers Oktatóközpont után idén Debrecenben, a Povolny Ferenc Szakképző Iskola fog otthont adni a régió első Junkers képzőközpontjának. Az intézmények egyedülálló lehetőséget nyújtanak a régió diákjai, tanárai valamint szakemberei számára, hiszen itt nyílik lehetőségük a legmodernebb készülékeken történő tesztmérésekre és a korszerű technikai megoldásokkal való ismerkedésre.
A Robert Bosch Kft. kéziszerszámokkal foglalkozó kereskedelmi üzletága a 2007-es évben 50 százalékos növekedést ért el a tartozékok hazai forgalmazásában. A sikeren felbuzdulva idén is a tartozékokra koncentrálnak, és további 40 százalékkal szeretnék növelni az eladásokat. Az üzletág 2008 harmadik negyedévétől egy új termékkategóriát indít be Rotozip néven, mely szabadkézi csempevágásra specializálódik. A Bosch kéziszerszám üzletágán belül két fő irányvonal létezik. Az egyik, a bárki számára otthon is használható úgynevezett „zöld” irányvonal, amely számos könnyen kezelhető terméket tömörít az elektromos kéziszerszámoktól a kerti gépekig. A másik az idén 80. születésnapját ünneplő „kék” irányvonal, mely ipari felhasználóknak készülő termékeket forgalmaz. Az idei évben 11 új termékkel egészült ki a hazánkban is forgalmazott Lítium-ionos termékskála. Az utóbbi három egymást követő évben a kereskedelmi üzletág kétszámjegyű növekedést tudhat magáénak a magyarországi piacon, és ezt a tendenciát továbbra is szeretné megőrizni az értékesítésben. Ehhez belső folyamatait fejleszti a jövőben, és egy új szoftver bevezetésével az ügyfelek minél gyorsabb és rugalmasabb kiszolgálását tervezi.
A Bosch csoport továbbra is erősíteni kívánja jelenlétét Magyarországon. A világ legnagyobb autóipari beszállítójaként nyilvántartott Bosch hazánkban is törekszik arra, hogy fejlesztéseivel és a gyártással megelőzze a kor növekvő igényeit. Legfőbb célja, hogy minden területen környezetkímélő, gazdaságos és biztonságos megoldásokat nyújtson a felhasználóknak és partnereinek egyaránt.
Mónika Hack
+36 70 510 5516
A Bosch csoport a gépjármű- és ipari technológia, fogyasztási cikkek és épület-technológia piacvezető nemzetközi gyártója. A 2007-es pénzügyi évben kereken 272. 000 munkatársa 46,3 milliárd euró forgalmat ért el. A Bosch csoport a Robert Bosch GmbH-t és annak 50 országban kereken 300 leány- és regionális vállalatát fogja át. Ez a világot átfogó fejlesztő, gyártó és értékesítő hálózat a további növekedés előfeltétele. A Bosch évente több mint három milliárd eurót költ kutatás-fejlesztésre és 2006- ban több mint 3000 szabadalmat jelentett be világszerte. A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861- 1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH. tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH részvényeinek 92%-a közhasznú Robert Bosch Alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.
További információk a www.bosch.com oldalon.