Budapest – A magyarországi Bosch csoport részvételével indul újra a nagysikerű Tanítsunk Magyarországért program vállalati mentorlába, amely a kistelepülésen élő diákokat segíti tanulmányaik sikeres elvégzésében és a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésben. A 2019-ben útjára indított program vállalati mentorlábának járvány utáni újraindulását a Bosch budapesti telephelyén jelentették be a program szervezői. A sajtóeseményen részt vett Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, a program alapítója is.
„A Bosch csoport számára kiemelten fontos érték a tudás, ami nemcsak az évszázados sikertörténetünk alapja, hanem a folyamatos fejlődésünk záloga is. Ezért feladatunk és küldetésünk is a fiatalok mentorálása, hiszen közülük kerülnek majd ki a jövő mérnökei, fejlesztői vagy tudósai. Programunkkal szeretnénk egyenlő esélyt adni a diákoknak a tanuláshoz” – mondta Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.
A Bosch első alkalommal 30 általános iskolást lát vendégül budapesti központjában, ám a hosszú távú cél az, hogy a vállalatcsoport minden hazai telephelyére ellátogassanak a gyerekek. Az első vállalati mentorprogram során a Bosch munkatársai többféle interaktív programon keresztül vezetik be a fiatalokat a fejlesztési központ mindennapjaiba. A diákok megismerkedhetnek az egyes munkakörökkel, megtudhatják, hogy milyen kompetenciák szükségesek az adott feladatkör ellátáshoz. Mindeközben játékos feladatokat oldhatnak meg, betekinthetnek az önvezető autók világába, tesztelhetik a vállalat által fejlesztett eBike-okat és megismerkedhetnek a HR feladatokkal is.
A Tanítsunk Magyarországért program mellett a magyarországi Bosch csoport hosszú idő óta vesz részt a jövő szakembereinek képzését támogató programokban. A Bosch egyes telephelyei évek óta stratégiai partnerséget ápolnak magyarországi egyetemekkel, összesen több mint 10 felsőoktatási intézménnyel működnek együtt.
A Tanítsunk Magyarországért program
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Központ (KK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) összefogásával létrejött Tanítsunk Magyarországért program a kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól. A célcsoportját a kistelepülésen élő általános iskolás tanulók képezik. A programban résztvevő mentorok feladata, hogy megmutassák a diákoknak a településükön túli világ izgalmait és lehetőségeit – az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy mondatban összefoglalva, segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.
A Tanítsunk Magyarországért program 2 fő pillére az egyetemi és a vállalati mentorprogram. Eddig 30 vállalat csatlakozott a programhoz, akik vállalták, hogy megnyitják irodáikat, gyáraikat a kisiskolások előtt, betekintést engedve az ott zajló munkába, ugyanakkor a szervezők várják további vállalkozások csatlakozását.
Varga Zita Hella
Telefon: +36 70 667-6374
A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. Hazánkban a Bosch csoport kilenc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2020-ass üzleti évben a vállalatcsoport teljes árbevétele 1497 milliárd forint, magyarországi konszolidált forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 15 500 munkatársat foglalkoztat (2020. december 31-én). Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 395 000 munkatársat foglalkoztat (2020. december 31-én) és 71,5 milliárd euró árbevételt ért el 2020-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az ipar 4.0-hoz és a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz. A Bosch fenntartható, biztonságos és izgalmas mobilitási megoldásokat nyújt partnereinek. Szakértelmét a szenzortechnológia, valamint a szoftverek és szolgáltatások területén, továbbá saját IoT-felhőjében hasznosítva kínál ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megkönnyítse a hálózatba kapcsoltságot olyan termékekkel és megoldásokkal, amelyek mesterséges intelligenciát (MI) használnak, vagy annak segítségével fejlesztettek, gyártottak. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A Bosch csoport világszerte több mint 400 telephelye 2020 első negyedéve óta karbonsemleges. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch világszerte 129 telephelyen 73 000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, többek között 34 000 szoftvermérnököt.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, http://www.twitter.com/BoschPress.