Stuttgart, Németország – A Bosch csoport, a technológiák és szolgáltatások szállítója megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását Stuttgart-Feuerbachban. Az első ügyfél a Nikola Corporation, amelynek a 8-as osztályú hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautója a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében érkezik az észak-amerikai piacra. „A nagy múltra visszatekintő Stuttgart-Feuerbach-i üzemünkben kezdetét veszi a hidrogén időszámítás” – jelentette be a 2023-as Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. „A Bosch a hidrogén-technológiák szakértőjeként egyre nagyobb szerepet vállal ezen a területen.” A vállalatcsoport a teljes hidrogénértékláncban aktív részt vállal, a hidrogén előállításának és felhasználásának technológiáit is fejleszti. A Bosch 2030-ra már mintegy ötmilliárd eurónyi árbevételt tervez a hidrogén-technológiákból.
A Bosch a hidrogéngazdaság számára készülő megoldásaiban is a globális gyártási hálózatára és németországi telephelyeinek kiválóságára alapozhat. Az üzemanyagcella-kötegeket például a bambergi Bosch-gyár szállítja a feuerbachi üzemnek, az olyan fontos rendszerelemek pedig, mint például az elektromos légkompresszor és a recirkulációs ventilátor, a homburgi Bosch-telephelyről érkeznek. „A Bosch azon kevés vállalatok közé tartozik, amelyek olyan komplex technológia sorozatgyártására is képesek, mint az üzemanyagcella. Nem csupán a szükséges szakértelem áll rendelkezésünkre, hanem új fejlesztéseink sorozatgyártását is gyorsan el tudjuk kezdeni” – hangsúlyozta Markus Heyn, a Bosch igazgatóságának tagja, a Bosch Mobilitás elnöke. Az üzemanyagcellák gyártása nemcsak Feuerbachban indul el, hanem a kínai Csungkingben is, ahová a Vuhszban működő üzeméből érkeznek a szükséges alkatrészek. „A Bosch az első vállalat, amely Kínában és Németországban is gyárt üzemanyagcella rendszereket” – mondta Hartung. A vállalatcsoport tervei szerint a dél-karolinai Andersonban (Amerikai Egyesült Államok) működő gyárában mobilalkalmazásokra kifejlesztett cellakötegek gyártását indítja el. A Bosch várakozásai szerint 2030-ra világszerte már minden ötödik hattonnás, illetve ennél nagyobb új teherautó üzemanyagcellás hajtásrendszerrel közlekedik majd.
A Bosch részt vesz a hidrogéngazdaság kialakításában
A Bosch szerint a klímasemleges világ hidrogénnel valósítható meg. A vállalatcsoport ezért részt vállal a hidrogéngazdaság kialakításában, és növeli beruházásait a hidrogén-technológiák területén. 2021 és 2026 között a Bosch összesen közel 2,5 milliárd eurót kíván szánni hidrogén-technológiák fejlesztésére és gyártására, ami egymilliárd euróval több, mint amit a 2021 és 2024 közötti időszakra vonatkozó beruházási tervben előirányzott. A Bosch üzleti lehetőségei széles körűek, akárcsak ezeknek a munkahelyekre gyakorolt hatása. A Bosch csoportnál már több mint háromezren dolgoznak a hidrogéntechnológiák területén, a kollégáknak pedig több mint a fele Európában végzi a munkáját. A nyitott pozíciók többségét a cégen belülről tölthetik fel, elsősorban a Bosch hajtásrendszer-üzletágának munkatársaival. A hidrogén üzleti szektor jövőjét illetően egyéb gazdasági, szabályozási keretfeltételek is hatással vannak. Hartung meglátása szerint Európában jóval többet kell tenni azért, hogy a világ más régióiban, például az Amerikai Egyesült Államokban zajló gyors fejlődést követni tudjuk. A Bosch elnöke négy javaslatot ajánlott a német és az európai döntéshozók figyelmébe. „Először is fel kell gyorsítanunk a hidrogéntermelés ütemét az Európai Unióban, másodszor globális ellátási láncokat kell kialakítani, harmadszor pedig a hidrogént a gazdaság minden ágazatában alkalmazni kell.” Negyedik pontként az európai hidrogénelosztó infrastruktúra gyors kiépítésének fontosságát hangsúlyozta.
Bosch-technikák az elektrolízistől a hidrogénmotorig
A Bosch készen áll, és minden más vállalatnál szélesebb körben alkalmazza autóipari tapasztalatait a hidrogéngazdaságban, sőt már a hidrogén előállításában is aktív. 2023 elején a Bosch csoport megkezdte a protoncsere-membrános elektrolízis prototípusok gyártását, amelyek éppen a mobil üzemanyagcellákban zajló energiaátalakulási folyamattal ellentétesen működnek. Ősztől a vállalat már az 1,25 megawattos prototípusok gyártását tervezi a kísérleti alkalmazásokhoz, és jó úton halad afelé, hogy 2025-ben a sorozatgyártásuk is elindulhasson. A Bosch több lehetőséget is vizsgál a hidrogén felhasználására. A helyhez kötött szilárd-oxid üzemanyagcellák a decentralizált hő- és áramellátásban alkalmazhatók, a Köln környéki Erkelenz kórházának kísérleti projektjében a Bosch ezzel a technológiával tervezi elérni a 90 százalékos összhatásfokot. Az ottani mikroerőmű kezdetben földgázzal működik, de a későbbiekben zöld hidrogénre is át lehet majd állítani. Az üzemanyagcellás hajtásrendszer mellett a Bosch a hidrogénüzemű motorokon is dolgozik, mind a szívócsatorna-, mind pedig a közvetlen hidrogén-befecskendezés technikáit fejlesztve. Ez a megoldás különösen a hosszú távokon, nagytömegű rakományokkal közlekedő, nehézteherjárművek számára készül. „A hidrogénmotor mindent tud, amit a dízel, azonban szén-dioxid-semleges, emellett gyors és költséghatékony belépést kínál a hidrogénalapú mobilitás területére” – emelte ki Heyn. Egyik nagy előnye, hogy a már meglévő fejlesztési és gyártástechnológiák több mint 90 százalékban felhasználhatók hozzá. A hidrogénmotor piaci bevezetése 2024-től várható.
Hack Mónika
+36 70 510 5516
A mobilitási megoldások a Bosch csoport legnagyobb üzleti szektora. 2022-ben 52,6 milliárd euró árbevételt ért el, a cégcsoport teljes árbevételének 60 százalékát. A Bosch csoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A mobilitási megoldások üzletág olyan biztonságos, fenntartható és izgalmas mobilitást képzel el, mely a mobilitás három területén – automatizálás, elektromosítás, hálózatba kapcsolás – ötvözi a cégcsoport szakértelmét, és kínál integrált mobilitási megoldásokat ügyfelei számára. Az üzletág fő tevékenységi körei a következők: üzemanyag befecskendező technológia és meghajtási periféria-eszközök belső égésű motorok számára, elektromos meghajtási megoldások, járműbiztonsági rendszerek, vezetéstámogató- és automatizált funkciók, felhasználóbarát infotainment technikák, gépjárművek közötti, illetve gépjárművek és eszközök közötti kommunikáció, szerviz koncepciók, valamint utángyártás során nyújtott mérnöki támogatás és szervizelés. A Bosch olyan jelentős gépjárműipari innovációkért felel, mint az elektronikus motorvezérlés, az ESP® (elektronikus menetstabilizáló rendszer), valamint a közös nyomócsöves (common-rail) dízel technológia.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte mintegy 421 000 munkatársat foglalkoztat (2022. december 31-én) és 2022-ben 88,2 milliárd euró árbevételt ért el. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az ipar 4.0-hoz és a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz. A Bosch fenntartható, biztonságos és izgalmas mobilitási megoldásokat nyújt partnereinek. Szakértelmét a szenzortechnológia, valamint a szoftverek és szolgáltatások területén, továbbá saját IoT-felhőjében hasznosítva kínál ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja, hogy megkönnyítse a hálózatba kapcsoltságot olyan termékekkel és megoldásokkal, amelyek mesterséges intelligenciát (MI) használnak, vagy annak segítségével fejlesztettek, gyártottak. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 470 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A Bosch csoport világszerte több mint 400 telephelye 2020 első negyedéve óta karbonsemleges. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch világszerte 136 telephelyen mintegy 85 500 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, többek között 44 000 szoftvermérnököt.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu, iot.boschblog.hu, www.bosch.com, www.iot.bosch.com, www.bosch-press.com, www.twitter.com/BoschPresse