Stuttgart – A Bosch csoport mérsékelt gazdasági növekedésre számít. A technológiák és a szolgáltatások vezető szállítója az idei üzleti évben árbevételének 2-4 százalékos növekedését várja. Ezeket az adatokat Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke mutatta be a vállalat éves sajtótájékoztatóján. „Számos intézkedést teszünk, hogy javítsuk idei eredményeinket. Megragadunk minden növekedési lehetőséget a már működő területeken, és nyitunk az új üzleti lehetőségek felé” – mondta Denner. A vállalat továbbra is jelentős gazdasági kockázatként értékeli az Egyesült Államokra és Európára jellemző magas államadósságot. A Bosch arra számít, hogy bár Európában véget ér a recesszió, a gazdasági növekedés mértéke az idén még nem változik. Ezzel összefüggésben 2013 első negyedévében a Bosch csoport árbevétele mérsékelt növekedést mutatott.
Fókuszban az eredmény javítása
A Bosch 2013-ban megerősíti tavaly bevezetett, az eredmények javítását célzó intézkedéseit. Ide tartozik a növekedési területek szigorú menedzselése, az állandó költségek, a tőkeráfordítások és a vállalat-felvásárlások korlátozása. 2012 végén a vállalat németországi telephelyein olyan megállapodás született, amelynek köszönhetően a cég rugalmasabban tud reagálni a szezonális változásokra. A Bosch árbevételének növekedését az innovatív termékektől, az internet alapú üzleti modellektől és nemzetközi jelenlétének további erősítésétől várja.
2012. évi árbevétel: 1,9 százalékos növekedés
A 2012-es pénzügyi évben a Bosch árbevétele 1,9 százalékkal, 52,5 milliárd euróra növekedett. Az árfolyamváltozás hatásának kiszűrése után az árbevétel 0,8 százalékkal elmaradt a 2011. évitől. A kamatfizetés és adózás előtti nyereség (EBIT) az árbevétel 2,5 százaléka volt . A vállalatcsoport 2,8 milliárd euró adózás előtti nyereséget ért el (az árbevétel 5,3 százaléka), mivel a Bosch egyik pénzügyi befektetésének eladása 1,1 milliárd euró könyv szerinti nyereséget hozott. Az eredményt negatívan befolyásolta a napenergia üzletág nagymértékű vesztesége, a növekedési projektek miatti kezdeti beruházások jelentős szintje, az árbevétel-növekedés alacsony mértéke, valamint az, hogy a költségcsökkentő intézkedések is késve éreztették hatásukat.
A létszám megközelíti a 305 900 főt
2012-ben a Bosch a munkaerő-állomány növelését az árbevétel alakulásához igazította, így tavaly a dolgozói létszám kis mértékben, 3 400 fővel, 305 900 főre növekedett világszinten. Ebből 1500 munkatársat már meglévő üzleti területekre vettek fel, további 1900 főt a konszolidáció eredményeként tudtak alkalmazni. A legnagyobb mértékű létszámnövekedés az ázsiai és csendes-óceáni területen volt. A munkavállalók száma Európában kis mértékben visszaesett, Németországban nem változott, ahogy az amerikai kontinensen sem. A Bosch várakozásai szerint 2013-ban növekedni fog a munkaerő-igény, elsősorban az ázsiai és csendes-óceáni régióban. Az új munkatársak száma Németországban az előző évvel megegyezően 1500 fő körül alakul.
Az üzleti terület eredményei alapján Dr. Stefan Asenkerschbaumer pénzügyi igazgató kijelentette: „Ugyan az árbevétel növekedése és az eredmény összességében nem volt kielégítő, mégis elmondhatjuk, hogy számos üzletág jól teljesített”. Habár 2012-ben a legnagyobb üzleti szektornak számító gépjárműtechnika 2,1 százalékkal 31,1 milliárd euróra növelte árbevételét, az adózás előtti árbevétel-arányos nyereség éves szinten mégis 4,5 százalékkal, 1,4 milliárd euróval csökkent. Ennek oka, hogy jelentős mértékű beruházások kezdődtek az elektromos meghajtás iparágban, a nyersanyagárak emelkedtek, a társaság pedig megvált fékgyártó üzemegységétől.
Hálózatba kapcsolt járművek az automatizálás és a hatékonyságnövelés érdekében
„Az eddigiekhez hasonlóan a fő fejlesztési célkitűzésünk a biztonságosabb és a még inkább környezetkímélő autók létrehozása” - mondta Dr. Bernd Bohr, a Bosch Automotive Group elnöke. A Bosch potenciálisan nagy piaci és értékesítési lehetőséget lát a biztonsági- és vezetéstámogató rendszerekben, amelyek jelenleg az árbevételből mintegy 5 milliárd euróval részesednek, és tökéletesítésükön több mint 5 000 mérnök dolgozik. A Bosch az elkövetkező években ezen a területen az árbevétel évi 10 százalékos növekedését várja. A növekedés hajtóerejét a gépjárműbiztonságra vonatkozó új osztályozási rendszer jelenti. 2014-től az új gépjárművek csak akkor sorolhatók a csúcskategóriába, ha rendelkeznek legalább egy vezetéstámogató érzékelővel. 2000 óta a Bosch egymillió radarérzékelőt gyártott, és ezt 2016-ra 10 millió darabra szeretné növelni. A vállalat az erősségének tekinti, hogy az új támogató funkciókat – a hozzájuk tartozó érzékelőkkel, vezérlőegységekkel és működtető elemekkel együtt – egységes egészként, biztonsági megoldásként a gépjárművekbe integrálja.
Az olyan automata funkciók, mint például a vezetéstámogató rendszerek megfelelő működésének egyik fontos alapkövetelménye, hogy a járművek között biztosított legyen az adatcsere. „Az automatizált vezetés hálózatba kapcsolt vezetést jelent” – folytatta Bohr. A Bosch az automata rendszerek hálózatba kapcsolásával olyan új lehetőségek irányába nyit, amelyekkel a gépjárművek költséghatékonyabbá és környezetkímélőbbé tehetőek. A Bosch mérnökei úgy fejlesztik a nemzetközileg sikeres start-stop rendszert, hogy okos navigációs funkciók beépítésével azok költséghatékonnyá is válnak. A vezetési szokások és a hálózatba kapcsolt technológia összehangolásával akár 15 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető.
A Bosch a hajtásláncok terén is azon dolgozik, hogy mérsékelje a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátást. A benzin- és a dízel rendszerek további módosításával az üzemanyag-fogyasztás újabb 20 százalékkal csökkenthető. A Bosch 2012-ben több mint 5 millió közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszert értékesített, 50 százalékkal növelve az ebből származó árbevételt.
A Bosch felkészült a sűrített földgázzal (CNG) működő hajtásláncok iránt – elsősorban az Egyesült Államokban – növekvő piaci igény kiszolgálására. A vállalat szállítja a világ legkisebb CNG-injektorát. Továbbá a Bosch olyan vezérlőegységeket is gyárt, amelyek mind a benzin, mind a CNG-befecskendezéshez használhatók. Az elektromos meghajtásban a Bosch továbbra is meghatározó piaci szereplő: jelenleg mintegy 1000 mérnök foglalkozik a hajtáslánc villamosításával, és a vállalatnak 2014 végére 30 projektje állhat készen sorozatgyártásra. A Bosch úgy látja, hogy 2020 után megnő a piaci kereslet az elektromos meghajtás iránt.
Stagnáló ipari technika – a csomagológépek sikere
Az ipari technika üzletág árbevétele 2012-ben 8 milliárd euró maradt. A gazdasági visszaesés különösen a hajtás- és vezérléstechnika üzletágat érintette. Az észak-amerikai piac erőteljes növekedése nem tudta ellensúlyozni a kínai piac zsugorodását és az európai stagnálást. A csomagolástechnika részleg viszont fejlődést mutatott: termékei és szolgáltatásai iránt jelentős volt a kereslet a gyógyszer- és az élelmiszeriparban.
A kedvezőtlen piaci hatások, a 40 százalékos áresés és az értékvesztés egymilliárd eurós veszteséget okozott a napenergia üzletágban. Március végén a Bosch bejelentette, hogy a bizonytalan kilátások miatt beszünteti tevékenységét a kristály-fotovoltaikus termékek területén. Ennek eredményeként az ipari technika üzletág 713 millió euró veszteséggel zárta a 2012-es évet. A hajtás- és vezérléstechnika, valamint a csomagolástechnika üzletág pozitív eredménye sem tudta ellensúlyozni a napenergia divízió veszteségét.
Az elektromos kéziszerszámok és a termotechnika sikeres Kelet-Európában
2012-ben a fogyasztási cikkek és épülettechnika üzletág 13,4 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 2,5 százalékos növekedést jelent. A fontos európai piacok hanyatlása miatt az adózás előtti nyereség 620 millió euróra csökkent a 2011-es 730 millió euróhoz képest. Az elektromos kéziszerszámok üzletágnak sikerült innovatív megoldásokat kínálnia, elsősorban Kelet-Európa, Ázsia és Észak-Amerika fogyasztói számára. A termotechnika üzletág teljesítménye Oroszországban erőteljesen nőtt, míg a fontos dél-európai piacokon továbbra is a várakozások alatt maradt. Ezzel szemben a biztonságtechnika üzletág erőteljes növekedést produkált Ázsiában, Dél-Amerikában, Törökországban és Oroszországban.
Erősödő nemzetközi jelenlét és régiónként eltérő fejlődés
2012-ben a Bosch ismét növelte globális jelenlétét: új regionális vállalatokat alapított Bangladesben, Kambodzsában, Laoszban és Mianmarban, valamint 2014-ig további regionális társaságok létrehozását tervezi a Közel-Keleten és Afrikában. A vállalat az említett régiókban tavalyi mintegy 600 millió euró árbevételt ért el, ami a tervek szerint 2015-re 1 milliárd euróra nőhet.
Európában a Bosch árbevétele 1,9 százalékkal, 29,8 milliárd euróra esett vissza, elsősorban a gazdasági növekedés elmaradása és egyes dél-európai országok recessziója miatt. Németországban is csekély mértékben, csupán 0,9 százalékkal nőtt az árbevétel. 2012-ben a Bosch közel 2 milliárd eurót fektetett be Európában, ebből 1,1 milliárdot Németországban. A társaság még nagyobb mértékben szeretné kiaknázni az Oroszországban rejlő növekedési lehetőségeket, ezért 2015-ig bővíti oroszországi gyártókapacitását. Az engelsi telephelyen a termotechnika üzletág új üzemet épít ipari kazánok és falra szerelt fűtőberendezések gyártására. Samarában jelenleg folyamatban van egy második gépjárműtechnikai gyár létrehozása. A Bosch több mint 300 millió eurót invesztál a Stuttgart melletti Renningenben található új kutatási központjába, amely várhatóan 2015-re készül el.
Az amerikai kontinensen a 2012-es árbevétel eltérően alakult. A gépjárműtechnika területén az árbevétel-növekedés különösen magas volt Észak-Amerikában, köszönhetően az autóipari gyártás erősödésének. Ebben a régióban a Bosch 17 százalékkal, 8,2 milliárd euróra növelte árbevételét. Ezzel ellentétben a dél-amerikai piacokon az eladások 15 százalékkal, 1,9 milliárd euróra estek vissza. Az elkövetkezendő években a vállalat kedvező növekedési lehetőségekre számít Észak- és Dél-Amerikában egyaránt. Ennek megfelelően a Bosch 2012-ben ismét jelentős beruházásokat hajtott végre az amerikai kontinensen. A tőkeráfordítások 9 százalékkal, 380 millió euróra növekedtek: például a hajtás- és vezérléstechnika üzletág a következő években jelentősen bővíti a dél-karolinai Fountain Innben lévő gyárát, ahol mobil hidraulikai részegységeket fognak előállítani. További észak-amerikai beruházásként bővítették a kapacitást a haszongépjárművek befecskendező rendszereit és a személyautók közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszereit gyártó üzemekben.
Az ázsiai és csendes-óceáni térségben a Bosch 5,6 százalékkal, 12,6 milliárd euróra növelte árbevételét. A kínai és az indiai gazdaság, valamint az árbevétel-növekedés 2012-ben a korábbi évekkel ellentétben kevésbé dinamikusan fejlődött. Ezzel szemben a vállalat Délkelet-Ázsiában kétszámjegyű növekedést ért el. Annak érdekében, hogy a társaság hosszú távon 30 százalékos árbevétel-növekedést érjen el a régióban, közel 780 millió eurós beruházást eszközölt 2012-ben, ahogy az azt megelőző évben is. Kínában jelenleg két gépjármű-technikai gyártóüzem építése zajlik. Az egyik a nyugat-kínai Chengdu városban épül, ahol 2013 nyarán a vállalat alvázrendszerek és vezérlések gyártását kezdi meg. A 2012-ben megnyitott Wujin gyártóüzemben pedig a hajtás- és vezérléstechnika üzletág újabb kutatás-fejlesztési központot hoz létre.
2020-ra 8 milliárd euró árbevétel az energia- és épülettechnika területén
2013. január elseje óta a Bosch csoport tevékenysége négy üzleti területre szerveződik. A biztonsági rendszerek, a termotechnika, a napenergia, valamint a Bosch Energy and Building Solutions leányvállalat alkotják az energia- és épülettechnika üzleti szektort. A Bosch szerint hatalmas energiahatékonysági és üzleti lehetőségek rejlenek az épületenergetikai rendszerek, az energiagazdálkodás és a szigetelés korszerűsítésében. Az épületek felelnek a globális energiaigény 40 százalékáért. „Az ipari épületek áram- és hőellátásának intelligens hálózatba kapcsolásával és vezérlésével akár 20 százalékos energia-megtakarítást lehet elérni” – jelentette ki Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatótanácsának új üzleti területekért felelős tagja.
A lakó- és üzleti célú épületek tulajdonosai számára a Bosch nemcsak technológiát – például interneten keresztül vezérelhető kondenzációs kazánokat és modern, a kapcsolt hő- és villamosenergia-előállítást biztosító erőműtelepeket – kínál, hanem szolgáltatásokat is. A szolgáltatások kiterjednek az energetikai tanácsadásra, a fűtési- és a biztonsági rendszerek irányítására, valamint az energiagazdálkodásra. „Annak érdekében, hogy sikeresen átálljunk az alternatív energiaforrásokra, decentralizált energiahálózatokra van szükségünk” – mondta Hartung. A Bosch várakozásai szerint az új üzleti terület évente 8 százalékkal növekedhet, így 2020-ra 8 milliárd euró árbevételt érhet el, szemben a 2012-es 5 milliárd euróval.
Komoly beruházások a vállalat jövője érdekében
A Bosch 2012-ben mintegy 4,8 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztésre, amelynek 45 százalékát ökológiai termékekre, közel 20 százalékát pedig biztonsági és egészségvédelmi termékekre költötték. A K+F területén dolgozók száma világszinten 42 800 főre emelkedett. Az ázsiai és csendes-óceáni térségében 13 800 munkatárs dolgozik jelenleg is ezen a területen. 2013 közepétől a „Bosch Connect”, a társaság közösségi média platformja köti össze a Bosch munkatársait világszerte. „Az együttműködés ezen új módja lerövidíti a folyamatokat, gyorsabbá teszi a kreatív gondolkodást, és a fejlesztések hatékonyabb gyakorlati alkalmazását is segíti” – jelentette ki Denner.
A Bosch tőkeráfordításai 2012-ben mintegy 3,2 milliárd eurót tettek ki. Így tavaly a Bosch csoport összességében csaknem 8 milliárd eurót költött a vállalat jövőjére. Vállalat-felvásárlásokra és beruházásokra a társaság 2012-ben körülbelül 1,5 milliárd eurót fordított, ami 1,1 milliárd euróval több mint 2011-ben. A vállalat-felvásárlások legnagyobb része a gépjármű-felszerelések üzletág és a csomagolástechnika üzletág tevékenységével függött össze.
Meghatározó jelenlét – az új üzleti modellek alapja
A Bosch továbbra is szigorúan tartja magát fő stratégiai irányvonalaihoz: olyan rendszereket hoz létre, amelyek a környezetvédelmet, az energiahatékonyságot és a biztonságot szolgálják. A vállalat újabb és újabb üzleti lehetőségeket kíván feltárni az internetes termékek és szolgáltatások területén. Denner szerint a Bosch ehhez ideális pozícióban van, mivel rendelkezik a szükséges hardverrel, szoftverrel, szenzortechnológiai szaktudással, valamint az ehhez szükséges sokoldalú portfolióval. E kompetenciák hálózatba kapcsolása révén folyamatosan olyan új megoldások jelenhetnek meg, amelyek javítják az életminőséget. „A Bosch meghatározó jelenléte még sohasem volt olyan értékes, mint a hálózatokban zajló élet korszakában” – mondta Denner.
Megjegyzés az arányos konszolidáció megszüntetéséhez
A számviteli szabályok változása miatt a Bosch a jövőben nem szerepelteti a konszolidált kimutatásokban azokat a közös vállalatait, amelyekben 50%-os részesedéssel rendelkezik. Ezzel szemben a Bosch csoport eredménye tartalmazni fogja a közös vállalatok adózás utáni arányos eredményét is. Az arányos konszolidáció megszüntetése hatással lesz a pénzügyi beszámolóra és a munkaerő-állományi adatokra is. Ha ezeket a szabályokat a 2012-es évre is alkalmaznánk, akkor az 45,6 milliárd euró árbevételt eredményezne.
A Bosch csoport legfontosabb adatai 2012/2011 | |||
Az adatok millió euróban értendők | 2012 | Változás | 2011 |
Árbevétel összesen | 52 464 | 1,9% | 51 494 |
Németországon kívül realizált részarány | 77 | - | 77 |
Az üzleti szektorok árbevétele | |||
Gépjárműtechnika | 31 047 | 2,1% | 30 404 |
Ipari technika | 8 017 | - | 8 038 |
Fogyasztási cikkek és épülettechnika (egyéb tevékenységeket is ideértve) | 13 400 | 2,5% | 13 052 |
Árbevétel a főbb térségekben | |||
Európa | 29 780 | -1,9% | 30 357 |
Európa - ebből Németország | 29 780 | -1,9% | 30 357 |
Amerika | 10 057 | 9,5% | 9 181 |
Ázsia-Csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) | 12 627 | 5,6% | 11 956 |
Ázsia-Csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) | 12 627 | 5,6% | 11 956 |
Kamatfizetés és adózás előtti nyereség – EBIT (korábban üzemi eredmény) az árbevétel százalékában | 1 310 | -1 399 | 2 709 |
Adózás előtti nyereség az árbevétel százalékában | 2 796 | 168 | 2 628 |
Adózás utáni eredmény az árbevétel százalékában | 2 342 | 522 | 1 820 |
Fel nem osztott nyereség (a Robert Bosch GmbH osztaléka) | 88 | - | 88 |
Kutatás-fejlesztési ráfordítások az árbevétel százalékában | 4 787 | 597 | 4 190 |
Tőkeráfordítások az árbevétel százalékában | 3 151 | -75 | 3 226 |
Épületek, gépek és berendezések értékcsökkenése | 2 948 | 683 | 2 265 |
Saját tőke | 26 884 | -33 | 26 917 |
Saját tőke arány | 48% | - | 49% |
Dolgozói létszám (2013. január 1-jén) | 305 877 | 3 358 | 3 358 |
Európa - ebből Németország | 195 437 | -954 | 196 391 |
Amerika | 35 032 | 140 | 34 892 |
Ázsia-Csendes-óceáni régió (egyéb régiókkal együtt) | 75 408 | 4 172 | 71 236 |
Mónika Hack
+36 70 510 5516
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. 306 000 munkatárssal 52,5 milliárd euró árbevételt ért el 2012-ben. 2013-tól négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a gépjárműtechnika, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 50 országban működő mintegy 360 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2012-ben mintegy 4,8 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre, és világszerte közel 4800 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai innovatív és hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az "Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 92%-a a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.
További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu